Honvédelmi rendszerváltást ígér az MSZP

Vágólapra másolva!
A párt 2006-ra eltörölné a sorkatonai szolgálatot, és megállítaná a honvédség hanyatlását. A hadseregreform szükségességéről Keleti György a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke és Hollósi Nándor volt vezérkari főnökhelyettes beszélt.
Vágólapra másolva!

Az MSZP megválasztása esetén eltörölné a sorkatonai szolgálatot. Keleti György (MSZP) a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke elmondta, pártja már 1994-ben a sorkatonaság megszüntetése és hivatásos hadsereg felállítása mellett tette le voksát. Akkor úgy kalkuláltak, hogy ehhez a váltáshoz tíz évre van szükség. A párt 2006-ra tervezi, hogy véglegesen megszünteti a sorkatonai szolgálatot.

Szakmai szempontból Hollósi Nándor a párt Honvédelmi Munkacsoportjának elnöke elemezte a két hadseregforma különbségeit, és a hivatásos hadsereg előnyeit. Hollósi szerint a szükséges "honvédelmi rendszerváltás" három fő elemből áll majd. A sorkatonai szolgálat megszüntetése csak ennek egyik eleme, emellett meg kell erősíteni a tiszthelyettesi kart, továbbá a lecsúszóról fejlődési pályára kell állítani a honvédséget, hogy megfeleljen a honvédelem és a szövetségesek követelményeinek.

A szakértő szerint a jövő januárjában bevezetésre kerülő hat hónapos sorkatonai szolgálat alatt a bevonulók nem sajátíthatják el megfelelően a honvédelmi ismereteket, továbbá a megfeszített tempójú kiképzés nagy terheket ró a kiképzési állományra is, nem beszélve a jobban fogyó anyagi javakról (ruházat, étkeztetés, eszközök).

Hollósi Nándor szerint a bevonultatás megosztja a társadalmat és korrupciót szül. Sok bevonulónak fenyegetést jelent a szolgálat, mivel emiatt elvesztheti nehezen talált jó állását, felborulhat családi élete és jövőbeli tervei. A sorozásokon a behívottak 25 százaléka nem is jelenik meg - mondta el a volt vezérkari főnökhelyettes.

A szocialisták nem csökkentenék a hadsereg létszámát (ez jelenleg 37500 fő a törvény szerint), ellenben elképzelhetőnek tartják, hogy a haderőnemek arányát megváltoztassák. A tartalékos állományt a három, illetve hat év után leszerelő szerződésesekből és a valaha volt sorkatonákból biztosítanák - hangzott el a szocialista párt székházában tartott sajtótájékoztatón.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!