A minden bizottság által támogatott módosító indítványokat kedden 195 igen szavazattal tudta elfogadtatni a kormánytöbbség. A 12 fős MIÉP-frakció akkor kivonult a szavazásról. A zárszámadáson legalább 194 szavazatra lenne szüksége a kormányoldalnak, ami csak akkor lehetséges, ha valamennyi kormánypárti képviselő megjelenik, és a kisgazdák is egységesen megszavazzák a javaslatot. Torgyán József korábban arra szólította fel híveit, hogy nemmel szavazzanak.
Mióta egyértelművé vált, hogy a kisgazda-viszályok miatt kétségessé vált a zárszámadás elfogadtatása, a MIÉP - amely eddig mindig nemmel szavazott a zárszámadásra - folyamatosan elhalasztja a döntést. Először azt mondták, hogy attól teszik függővé a kérdést, hogy mennyire kompromisszumkész a Fidesz módosító javaslataikkal kapcsolatban.
A keddi szavazáson a sokat vitatott szerencsejáték-törvény módosításáról szóló részekkel kapcsolatban az a javaslat ment át, mely szerint nem lehet összekötni a nyerőautomatákat, illetve engedélyköteles a telefonon és interneten folytatott szerencsejáték is. Ezzel lényegében a MIÉP akarata érvényesült.
Az ellenzéki párt azonban a végsőkig lebegteti a törvényjavaslat sorsát: csak a hétfő reggeli frakcióülésen hozzák meg végleges döntésüket. A zárszámadásról a hétfő délutáni plenáris ülésen dönt az Országgyűlés. "Örülünk, hogy az általunk kiharcolt módosítókat elfogadták, szépen alakulnak a dolgok" - mondta az [origo]-nak Lentner Csaba MIÉP-es képviselő. "Vannak előnyei és hátrányai is a javaslatnak, hétfőn mérlegelni fogjuk őket" - tette hozzá.
Az MSZP és az SZDSZ azért fog nemmel szavazni többek között, mert nem akarják szentesíteni a többletbevételek elköltését.
[origo]
Korábban:
A MIÉP nem szavazott a zárszámadás módosító javaslatairól
Zárszámadás: a szerencsejátékról szóló részt kritizálták a legtöbben
Mérleghamisítással vádolják a kormányt