Áder János (1959, Csorna) - Fidesz

Vágólapra másolva!
Áder János alapító tagja a Fidesznek, a kezdetektől a párt egyik legbefolyásosabb politikusa. 1998-ban őt jelölte a Fidesz a parlament elnökének. 
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés elnökeként számos vád érte az ellenzék részéről a négy év során, leginkább az általuk vélt elfogultságát vetik a szemére. Nagy vihart kavart, amikor Áder bevezette a háromhetenkénti ülésrendet az Országgyűlésben. Az ellenzéki pártok a demokrácia gyengítéseként fogták fel Áder lépését, és egy rövid ideig az MDF sem támogatta az ülések ritkítását. Áder szerint hatékony maradt az országgyűlés az új ülésrenddel is, ugyanannyi törvényt fogadtak el a képviselők, mint amikor hetente üléseztek, csupán a szerinte sokszor fölöslegesen elhúzódó politikai viták lettek rövidebbek. Több esetben a házszabály megsértésével is vádolták, például amikor 2001 nyarán hozzájárult egy hibásan elfogadott törvény újraszavazásához. Torgyán József is élesen bírálta, amiért egy bírósági döntés után sem volt hajlandó őt kisgazda képviselőnek elfogadni. Torgyánt kizárta a kisgazdafrakció, és Áder a frakció állásfoglalásához tartotta magát a bírósági határozattal szemben. Az MSZP különösen megsértődött Áderre, amikor többször is párhuzamot vont a nemzetiszocialista és a szocialista ideológia között.

Áder 1983-ban szerzett jogi diplomát az ELTE-n, az egyetem elvégzése után Budapest VI. Kerületi Tanácsán dolgozott a lakáscsereosztály előadójaként. 1986-ban váltotta fel tanácsi állását, és az MTA Szociológiai Kutatóintézetében lett tudományos munkatárs, ahol politikai szociológiával foglalkozott. 1988-tól a Fidesz tagja, ő pártja legfőbb jogi szakértője. Mind 1990-ben, mind 1994-ben a Fidesz országos listájáról jutott a parlamentbe, 1998-ban pedig szülővárosában, Csornán, egyéni jelöltként győzött. Az újonnan megalakult országgyűlés - amelynek 1997-től alelnöke volt - elnökévé választotta 1998-ban. Sokáig egyik legaktívabb szereplője volt a Fidesznek, 1993-1997-ig a párt ügyvezető elnöke volt. 1994-ben ő volt a súlyos kudarccal végződött választásokon a párt kampányfőnöke. Parlamenti alelnöksége, majd elnöksége óta aktuálpolitikai kérdésekben ritkábban szólal meg, de továbbra is komoly befolyással bír a Fideszben. Áder János valószínűleg ismét egyéni jelöltként indul majd a 2002-es választásokon Csornán, Győr-Moson-Sopron 5.számú választókörzetében. A kampányra készülődve saját talk show-t vezet a helyi kábeltévében.

Áder a háromhetenkéntire ritkított ülésezésről: Az új munkarend bevezetésének egyik indoka volt, hogy a politikai vitákat kisebb terjedelművé kell tenni, és az érdemi munkára kell fektetni a hangsúlyt.

Ajánlat:

További képviselők Győr-Moson-Sopron megyéből

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!