Tavasztól ismét drágulhatnak a fővárosi lakások

Vágólapra másolva!
A budapesti lakóingatlanok átlagára tavaly a negyedik negyedévben nem változott számottevően éves összevetésben, az inflációt figyelembe véve pedig értékük csökkent - derül ki a TERINFO Ingatlan Figyelő Adatbank nyilvántartásából. A lakások négyzetméterára 2001 utolsó három hónapjában átlagosan 206 ezer forint, míg egy évvel korábban 203 ezer forint volt.
Vágólapra másolva!

Az adattár szerint 1999 utolsó negyedévében 120 ezer, egy évvel korábban pedig 92 ezer forintba került átlagosan egy négyzetméter lakóterület Budapesten.

Tilk László Géza, az adatbázist kiadó Huninfor Informatikai és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója szerint a relatív árcsökkenés oka az, hogy tavaly őszig túlságosan megemelkedtek az ingatlanárak, így már nem volt fizetőképes kereslet.

Az igazgató prognózisa szerint 2002 első negyedévében sem változnak majd lényegesen a lakásárak, de tavasztól mérsékelt emelkedésre lehet számítani.

(MTI)

Ajánlat:

Ingatlan
(az Üzleti Negyed rovata)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!