Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tömegközlekedés

Újpesten a Baross utcában tart az útépítés, ezért a Fóti úttól csak a Semmelweis utca felé közlekedhetnek. A munkák miatt a 30-as, a 47-es és a 147-es autóbuszok a Nádor utca-Fóti út terelőúton közlekednek.

CORA-busz jelzéssel új, közvetlen járat közlekedik a Kosztolányi Dezső térről a törökbálinti áruházhoz. A Kosztolányi Dezső téri végállomástól induló autóbuszra a Bocskai úton is felszállhatnak, majd az autóbusz megállás nélkül halad Törökbálintra. Hétköznap 9.00-20.00 óráig, hétvégén pedig 9.00-19.00 óráig viszi az utasokat. A járat minden Budapesten érvényes BKV jeggyel és bérlettel igénybe vehető.

A XVI. kerületben a Mátyás király utcában csatornát építenek, ezért a 44gyors, a 144-es, a 192-es, valamint a 144É autóbuszok a Rákosi út-Párta utca-Csömöri út módosított útvonalon viszik az utasokat.

Forgalomkorlátozások

A Budakeszi úton a Jánoshegyi út és az Irén utca között a városközpont felé vezető oldalt 8.00 órától vízvezeték-építés előkészületei miatt helyenként leszűkítik. Ezeken a helyeken át kell húzódniuk a szembejövők oldalára. Mindkét irányban zsúfoltságra, esetenként torlódásra számítsanak.

A II. kerületben : a Labanc utat a Kuruclesi út és a Budakeszi út között útépítés miatt lezárták. A Törökvész úton a Pusztaszeri út után a felfelé vezető oldalt felbontották, mert javítják a gázvezetéket.

A Bécsi úton a Bojtár utca és a Harsány lejtő között csatornát építenek, ezért az Óbudai temetőnél a városközpont felé, valamint a Testvérhegyi lejtő közelében útszűkületen kell áthajtani. A városhatár irányába haladók számítsanak arra, hogy a Testvérhegyi lejtő után lévő benzinkúthoz és kereskedőházhoz nem tudnak balra bekanyarodni. A Pomázi út és a Szilva utca között a belső területek felé vezető sávokat szintén elkerítették a forgalom elől. A munkaterületnél a másik oldalon irányonként egy sáv szabad.

Újpesten a Baross utcában tart az útépítés, ezért a Fóti úttól csak a Semmelweis utca felé közlekedhetnek. A munkák miatt a 30-as, a 47-es és a 147-es autóbuszok a Nádor utca-Fóti út terelőúton közlekednek. Ettől nem messze a Fóti úton a Nádor utca és a Baross utca között csatornaépítés miatt csak egy sáv szabad. A váltakozó irányú áthaladást jelzőlámpa szabályozza.

A Belvárosban a Piarista közön építkezés miatt továbbra sem haladhatnak át. Az Erzsébet hídra az Apáczai Csere János utca-Irányi utca-Károlyi Mihály utca-Ferenciek tere útvonalon juthatnak el.

A Szabadság téren és a Szent István téren építik a mélygarázsokat, ezért forgalom-korlátozásokra számítsanak.

A Dózsa György úton a Szondi utca és a Lendvay utca között az Andrássy út felé vezető a középső sávot ismét lezárták, mert folytatják a csatorna felújítását.

A VI. kerületben a Rippl Rónai utcában a Podmaniczky utca és a Lendvay utca között felújítják a csatornát. Most a Rippl Rónai utcát a Podmaniczky utcától egy szakaszon teljes szélességében lezárták. de a kórház bejáratához és az FKF Rt. területéhez biztosítják az eljutást.

A VII. kerületben a Wesselényi utcában a Nagy Diófa utca és a Síp utca között a bal oldali sávot egy szakaszon elkerítették a forgalom elől, mert néhány épület homlokzatát felújítják. A forgalomkorlátozás miatt a jobb oldalon TILOS MEGÁLLNI.

A VIII. kerületben: A Vajda Péter utcában az Orczy út és a Bláthy Ottó utca között irányonként csak egy sávban közlekedhetnek, mert csatornát építenek. A Pollack Mihály teret a Bródy Sándor utca és a Múzeum utca között kétirányúsították és a parkoló egy részén sem várakozhatnak járműveikkel.

Kőbányán az Újhegyi utat a Kozma utcától a Maglódi útig egyirányúsították, mert felújítják a csatornát. A munkák miatt a 68-as és a KERESZTÚR-buszok a Maglódi út-Korányi Frigyes utca-Kozma utca útvonalon járnak, a 95-ös autóbuszok pedig az Új köztemető főbejáratánál állnak meg.

A XI. kerületben : A Bartók Béla úti felújítás előkészületi munkái miatt a Szent Gellért rakparton a tér előtt egy szakaszon a villamosvágányokra terelik a Bartók Béla út felé tartókat. A Galvani utcában a Fehérvári út után kb. 80 m-re a Szerémi út felé vezető oldalt gázvezeték-javítás miatt lezárták. A Hunyadi János úton az Építész utcánál a 6. számú főút irányába haladó belső sávot lezárták, mert felújítják a csatornát.

A Városmajor utcában a Szamos utca és a Csaba utca között a befelé vezető oldalt a Barabás-villa felújítása miatt leszűkítették. A munkaterület mellett irányonként csak egy sáv szabad.

A XIII. kerületben a Váci út és a Szekszárdi utca csomópontjánál nem üzemelnek a jelzőlámpák, mert kidöntötték a működtető berendezést.

A XIV. kerületben a Gyarmat utcát a Cinka Panna utca és a Varsó utca között lezárták, mert csatornát építenek. A munkák miatt a Cinka Panna utcát a Bácskai utca felé egyirányúsították.

A XVII. kerületben a Csabai úton a Vanília utca után, valamint a Péceli úton a Nápoly utcától a városhatár irányába haladó oldalon helyenként sávlezárást kell kikerülniük, mert a csapadékvíz-elvezető csatornát építenek.

A XVIII. kerületben a Csévéző utcában a Frangepán utcánál a Rákoshegy felé vezető oldalt elkerítették a forgalom elől. A munkaterület mellett csak váltakozó irányban haladhatnak át.

Csepelen a Szent István úton a Cincér utca és a Kökörcsin utca között a befelé vezető oldalt csatornaépítés miatt lezárták.

Óbudán a Kiscelli úton közvetlenül a Bécsi út után a felfelé vezető oldalt gázvezeték-javítás miatt felbontották. Ugyanitt a Bécsi úton a Kiscelli utcai kereszteződés előtt a városközpont irányába haladó külső sávot lezárták.

Javítják az útburkolatot, ezért egy-egy szakaszon sávlezárást kell kikerülniük ma (április 3-án) napközben a Máriaremetei úton, a Régi Fóti úton, a XVI., Pálya utcában és Pesterzsébeten a Topánka utcában, máról holnapra virradó éjszaka pedig a Róbert Károly körúton.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!