Közlekedés - csütörtök

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tömegközlekedés

Az Expo-járatot sűrítve közlekedteti a BKV Rt. a Hungexpo-n megrendezett kiállítás miatt. A 73-as trolibuszok vonalán gépi forgalomszámlálást végeznek vasárnapig, ezért a vonalon mérésre alkalmas csuklós járművek viszik az utasokat.

A Budavári Siklón szombatig nem utazhatnak karbantartás miatt, így a Várba a 16-os busszal és a Várbusszal juthatnak fel.

A 30-as, 47-es és 147-es autóbuszok terelőúton közlekednek, mert Újpesten a Baross utcában az Irányi Dániel utca és a Semmelweis utca közötti szakaszt útépítés miatt lezárták, a járatok nyolc megállóhelye változik.

A 44gyors, 144-es, 192-es és az éjszakai 144-es buszok a Rákosi út -Párta utca - Csömöri út kerülőúton járnak, mert a XVI. kerületben a Mátyás király utcában csatornát építenek.

Az áprilisban beindított új CORA-busz hétköznap 9.00-20.00 óráig közlekedik a Kosztolányi Dezső tér és a törökbálinti CORA-áruház között, megállva a Bocskai úti megállóban is. A buszokon minden Budapesten érvényes BKV-jeggyel és bérlettel utazhatnak.

Forgalomkorlátozások

BUDA: A Tölgyfa utcában az épülő irodaház mellett a jobboldali sávot időszakosan lezárják, így ez okozza a torlódást a Margit körúton a híd felé.

Az Árpád fejedelem útján az Üstökös utcai torkolatban aszfaltozás miatt kell sávlezárásra számítani és az Üstökös utcában végig.

A Budakeszi úton az Irén utca és a Jánoshegyi út között irányonként egy szűk sávban közlekedhetnek, valamint a Kuruclesi útnál is útfelbontás lassítja a haladást mindkét irányban.

A Kuruclesi utat félszélességben zárták le és egyirányúsították a Budakeszi úttól a Budenz út felé, mert átépítik az útpályát, csakúgy mint a Labanc utat a Kuruclesi út és a Budakeszi út között, ahol le is zárták ezt az útszakaszt.

A Bécsi úton az Óbudai temető mellett egy hosszabb szakaszon irányonként egy szűk sáv járható, valamint a Bojtár utcánál a kifelé tartók a benzinkúthoz nem tudnak balra bekanyarodni.

A Bogdánfy utcában a Petőfi híd felé vezető külső sávot szakaszosan lezárták. A Mányoki utat a Mészöly utca és az Orlay utca között lezárták, kerülni a Ménesi út felé lehet.

PEST: A Terézvárosban a Székely Bertalan utcát lezárták a Kmety György utca és a Szondi utca között építkezés miatt, kerülőt a Bajza utca felé tehetnek.

A Rippl Rónai utcát a Podmaniczky utcától egy szakaszon teljes szélességében lezárták, de a kórház bejáratához biztosítják az eljutást, a Szondi utcát a Munkácsy Mihály utcán át érhetik el.

A Dózsa György úton a Szondi utca után a Hősök tere felé vezető középső sávot elkorlátozták, mert csatornát építenek.

A Józsefvárosban a Kálvária utcát a Kálvária tér és a Kőris utca között daruépítési munkák miatt ma és holnap lezárják.

A Vajda Péter utcában az Orczy út és a Bláthy Ottó utca között irányonként csak egy sávon halad a forgalom.

A Thököly úton a Róna utca után a befelé vezető oldalon vízvezetéket javítanak a külső forgalmi sávban.

Kőbányán az Újhegyi utat a Kozma utcától a Maglódi út felé egyirányúsították. A korlátozás miatt a 68-as és a Keresztúr-buszok terelő úton járnak, a 95-ös autóbuszok pedig az Új köztemető főbejáratánál állnak meg.

Rákosszentmihályon a Pálya utcában a fél útpályát lezárták, mert új vízvezeték épül a Csömöri utcától kezdve egy szakaszon.

A Pesti út - Keresztúri út találkozásánál az épülő bevásárlóközponthoz vezető útpálya új forgalmirendjét alakítják ki sávlezárást okozva.

Csepelen a Széchenyi István utcában a Bajcsy Zsilinszky út előtt a Kossuth Lajos utca irányába a külső sávban vízvezetéket javítanak.

Burkolatjavítás miatt útszűkület lassítja a haladást a Budafoki úton, a Ferihegyi úton, a Szerencs utcában és éjszaka a Róbert Károly körúton.

Lomtalanítás kezdődik mától a VIII. kerületben a Fiumei út - Orczy út - Üllői út - Könyves Kálmán körút - Hungária körút - Kerepesi út által határolt területen belül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!