A parlament házbizottságának csütörtöki zárt ülése után a fideszes Rogán Antal arról számolt be: pártja számára nem egyértelmű, hogy a leendő kormánypártok valóban visszaállítják-e a hetenkénti parlamenti ülésezést. A fideszes politikus szerint az MSZP és az SZDSZ ellentmondóan nyilatkozott az ülésen erről a kérdésről. Szili Katalin MSZP-s házelnök, és a szabad demokratákat képviselő Pető Iván azonban az ülést követően egyértelműen azt mondta, hogy kitartanak hetenkénti ülésezés visszaállítása mellett.
A bizottság ülésén a tagok a parlament rendhagyó üléseiről döntöttek az új kormány megalakulásáig terjedő időszakban. Eszerint jövő héten kedden tárgyalják a szocialista-szabad demokrata kabinet struktúrájának terveit, és a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását. Rogán Antal ezzel kapcsolatban azt mondta, nem örülnek annak hogy az új kormány valószínűleg megszünteti a szociális és családügyi minisztériumot, de nem kívánnak beleszólni abba hogy milyen struktúrát alakít ki, milyen minisztériumokkal kíván működni a leendő kormány.
A keddi parlamenti ülést követően pénteken és szombaton a kormányprogramról vitázik, és május 27-én szavaz is róla a Ház - hangzott el a házbizottság ülése után. Szili Katalin elmondta: egyelőre csak arról állapodtak meg, hogy az új kormány megalakulásáig milyen rendben ülésezzenek, de szeretné ha ezt követően július 20-ig tartana a parlamenti munka.
Korábban: