Valótlanok a Magyar Hírlap Happy Enddel kapcsolatos állításai - áll abban a közleményben, melyet a Fidesz adott ki. A párt tagadja a lap hétfői számában megjelenteket, miszerint a Happy End Kft. tízmillió forinttal támogatta a Fidesz 1999-es kongresszusát, és fizette 2002-es kampányának egy részét.
Ezzel az állítással szemben - a párt közleménye szerint - az az igazság, hogy valamennyi kongresszusuk látványtervezéséhez és lebonyolításhoz illetve valamennyi választási kampányanyaguk megtervezéséhez, legyártásához 1994-óta igénybe vették és ezután is igénybe veszik "a kiváló magyar reklámcég szolgáltatásait". A párt állítja: az elvégzett munkák ellenértékét minden esetben átutalták a Happy End Kft. részére. A cikk miatt a Fidesz sajtópert kezdeményez.
A Happy End Kft-t az elmúlt négy év során többször érték támadások amiatt, hogy sok milliárdos állami megrendeléseket kapott és azokat nem közbeszerzési pályázaton nyerte el. A cég a Fideszen kívül szoros munkakapcsolatban állt az Orbán-kormány alatt működött Országimázs Központtal is. A Legfőbb Ügyészség a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a Happy End Kft. és az imázsközpont által megkötött több szerződés sértette a közbeszerzési törvényt. A visszás szerződéseket az Állami Számvevőszék már tavaly augusztusi jelentésében is bírálta.
Korábban:
A Happy End Kft. is pénzelte a Fidesz kampányát
Rég tudható volt a Happy End törvénysértése
Törvényt sértett a Happy End és a MeH
Az ügyészség a héten végez a Happy Enddel
Elrendelték a nyomozást a Happy End ügyében
Egyesítette az ORFK a Happy End és A Hídember ügyét
Végelszámolhatják az Ezüsthajót, és a Happy End-et
Fórum: