Princz Gábor, aki 1998-ban távozott a Postabank éléről, jelenleg a Magyar ATV-n vezet kulturális műsort. Az első adás vasárnap volt, amelyben többek között Koltai Róbert, Jordán Tamás és Márta István volt az egykori bankvezér vendége. Princz a Népszabadságnak elmondta, meglepődött, amikor a kereskedelmi televízió felkérte a négyórás műsor vezetésére, de örömmel elfogadta az ajánlatot.
Princz a Népszabadságnak megerősítette, hogy néhány hónappal korábban a Magyar Televízió is megkereste, hogy legyen egy kulturális műsor házigazdája. Ezt a hírt a közszolgálati televízió korábban tagadta. Princz ugyanakkor közölte, az egyelőre függőben lévő produkciót Kozma Péterrel, a Karton Galéria vezetőjével készítené. A bankvezér hozzátette, ez a műsor más jellegű lenne, mint amit az ATV-n vezet, ebben ugyanis híradós jelleggel foglalkoznának a kultúrával.
Princz azt is elmondta, televíziós szereplésével nem közéleti visszatérését készíti elő, hanem egyszerűen örül annak, hogy olyan területen dolgozhat, amit különösen szeret.
Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és négy egykori vezetőtársa ügyében gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése bűncselekmény alapos gyanújával folyik a nyomozás. Ez a vétség - amely kizárólag szándékosan követhető el - legfeljebb két évig tartó szabadságvesztéssel büntethető.