Amerikai nyomozók szerint a fiatalabbik Kim bűne az, hogy megpróbálta eltüntetni, illetve megmásítani azokat a dokumentumokat, amelyek rá és apjára nézve terhelőek lehetnek. Ugyanis minden jel arra mutatott, a sportdiplomata készpénzt és gyermeke számára ösztöndíjat, illetve jól fizető állást fogadott el azért, hogy cserében a 2002-es téli olimpiára pályázó és később révbe érő Salt Lake Cityre adja szavazatát.
John Kim, miután megtudta, hogy körözést adnak ki ellene, elhagyta az Egyesült Államokat, és hazautazott. Csakhogy a nemzetközi elfogatóparancs alapján amikor májusban a Bolgár Olimpiai Bizottság meghívására Szófiába érkezett, letartóztatták. Ügyvédei még az októberi tárgyaláson rossz egészségi állapotára - depresszió, magas vérnyomás - hivatkozva szabadon bocsátását követelték, akkor sikertelenül. A mostani döntés után azonban elhagyhatja a házi őrizetet.
Édesapja a vesztegetés miatt a NOB legszigorúbb figyelmeztetését kapta. A Salt Lake City-i korrupciós botrány tíz NOB-tag kizárásával, illetve lemondásával végződött.