Nem kizárt, hogy létrejött a dél-ázsiai madárinfluenza-vírus emberről emberre is terjedő változata. Egészségügyi szakemberek jelenleg is vizsgálják annak a két vietnami testvérnek a holttestét, akik ebben a betegségben haltak meg. A szakértők gyanúja szerint a két nő, az eddigi halálesetekkel szemben, nem madaraktól, hanem a bátyjuktól kapták el a kórt. Erről az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számolt be vasárnap honlapján.
A két nő bátyja egy eddig nem azonosított légúti megbetegedésben hunyt el. Az eddigi vizsgálatok nem tudták kimutatni, hogy az elhunyt nők érintkezésbe kerültek volna szárnyasokal - ami pedig az összes eddigi halálesetnél így volt. A WHO ezért nem zárja ki, hogy a testvéreket esetleg bátyjuk fertőzte meg.
Berencsi György, virológus, az [origo]-nak adott korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy ha kialakul a madarak tömeges megbetegedését okozó vírus emberről emberre terjedő változata, az minden bizonnyal hetek alatt világjárványt okoz majd, amely hasonló lesz az 1968-as hongkongi vírus okozta, vagy a még korábbi, spanyolnáthaként közismertté lett járványokhoz. Az 1968-as járványban csak Magyarországon ötmillióan betegedtek meg 3 év alatt.
A dél-ázsiai madárinfluenza kórokozója, a H5N1-es fehérjekódú vírus, eddig nyolc ember haláláért felelős Vietnamban és kettőért Thaiföldön - a WHO adatai alapján. Az áldozatok eddig bizonyíthatóan mindannyian madaraktól kapták el a betegséget, nem pedig embertársuktól.