A Sümegen élő férfi kedd reggel a város egyik utcájában - míg a sértett néhány pillanatra beugrott a boltba - egy nyitva hagyott furgonba nyúlt be az utastérben felejtett mobiltelefonért és a gyújtáskapcsolóban lógó kulcscsomóért. A teherautó üzletből kilépő tulajdonosa már csak annyit látott, hogy távolodik a járműtől. Utolérve őt a férfi ott helyben el is ismerte, hogy a kulcsokért benyúlt, de közben eldobta azokat, telefont viszont esze ágában sincs visszaadni. A sértett végül erővel szerezte vissza a mintegy 40 ezer forintot érő készüléket, közben pedig a kulcscsomó is előkerült. A két férfi közötti vitának szemtanúja is akadt, aki a rendőrséget értesítve habozás nélkül a sértett segítségére sietett.
A helyi őrsre előállított M. L.-ről időközben kiderült: a férfi többször került összeütközésbe a törvénnyel, és a közeljövőben egy korábbi bűncselekménye miatt jogerősen kiszabott 8 hónapos szabadságvesztésre is be kell vonulnia. A kihallgatáskor a gyanúsított - tette elismerése mellett - elárulta: a mostani lopásában az motíválta, hogy ily módon hamarabb kezdheti meg börtönbüntetés letöltését. Mint mondta, már jelentkezett egyszer a büntetés-végrehajtási intézetnél, ám helyhiány miatt elutasították, márpedig azért, hogy kiszakadjon jelenlegi családi kötelékéből, mindenképpen be akart kerülni.
A bíróság szerdán meghozott ítélete szerint a férfinak a mostani tettéért további négy hónapot kell letöltenie. A jövő héten pedig már bevonulhat a börtönbe.