Vágólapra másolva!
A Premier League hetedik fordulójában a Manchester United gól nélküli döntetlent játszott az Aston Villa otthonában, a Chelsea pedig hazai pályán ért el 1-1-es eredményt ért el a Nottingham Forest ellen.

Az első hat fordulóban már három vereséget szenvedő Manchester United ahhoz az Aston Villához látogatott, amely a hétközben legyőzte a Bayern Münchent, és két meccs után százszázalékos a Bajnokok Ligájában. Komoly helyzetet sokáig nem láthattak a szurkolók a mérkőzésen, amely kiegyenlített játékot hozott. Az 56. percben Onana védett hatalmasat, a vendégek kameruni kapusa nagy bravúrral tolta a léc fölé Tielemans bombáját. 

A Manchester United megint nem nyert a Premier League-ben
Fotó: AFP (Photo by Adrian Dennis / AFP)

A folytatásban sem változott az eredmény, a Manchester United ezúttal sem tudott nyerni és hét forduló után csupán a 14. helyen áll a tabellán. 

Erik ten Hag együttese a bajnokságban eddig csak öt gólt szerzett és nyolcat kapott, és mindössze két találkozón tudott három pontot gyűjteni.

A Chelsea nagy fölényben játszott a Nottingham Forest ellen a Stamford Bridge-en, mégis a vendég együttes szerzett vezetést Wood révén az 50. percben, igaz, az egyenlítésre nem kellett sokat várni. Hét perccel később az előző fordulóban mesternégyest szerző Palmer passzolt Maduekéhez, aki a 16 jobb csücskétől befelé cselezett, majd a jobb alsó sarokba csavart. A 77. percben Ward-Prowse megkapta a második sárga lapját, így emberelőnybe került a Chelsea. Enzo Maresca csapata küzdött a győzelemért, de hiába játszott 20 percet emberelőnyben, nem tudta begyűjteni a három pontot.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!