A szervezet, amely az egyébként hagyományos, 25 éves múltra visszatekintő viadal lebonyolítását tervezte, azután folyamodott jogorvoslatért, hogy a városvezetés közlekedési nehézségekre hivatkozva sorozatosan megtagadta az engedély kiadását.
A közigazgatási bíróság aztán a felperesnek adott igazat, egyúttal ki is jelölte a dátumot, s még azt is kihirdette, hogy a viadalnak 9 és 13 óra között kell lezajlania. A rajt és a cél a montjuichi Olimpiai-stadionban lesz.
Pere Alcober, Barcelona sportügyekért felelős vezetője a döntés kapcsán elégedetlenségének adott hangot, jelezve, hogy szerinte a bíróság túllépte a hatáskörét.
"Nem egy bíró, hanem a megválasztott városi elöljárók dolga meghatározni, hogy a dolgok mikor és hol történjenek" - mondta Alcober, aki még hozzátette, a kijelölt időpont az egyik legrosszabb, ugyanis akkor lesz majd Barcelonában a nemzetközi autószalon is, amely nyilvánvalóan nagy forgalmat generál.