A körzeti bíróság döntése értelmében Carternek az április 13-ára kitűzött tárgyaláson ittas vezetésért kell majd felelnie, mivel a testület hivatalosan is megállapította, hogy véralkoholszintje magasabb volt az államban megengedett 0,08 százaléknál. A tárgyaláson mindazonáltal nem kell személyesen megjelennie, mivel az ellene felhozott vád csak szabálysértésnek minősül.
A bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint Carternek a szóbeli figyelmeztetés mellett várhatóan közel 1500 dollárnyi (270 ezer forint) bírságot kell majd fizetnie, de az sem kizárt, hogy rövid időre a jogosítványát is bevonják.
Cartert egy eddig ismeretlen közúti szabálysértés miatt állította félre a rendőrség szombaton, a kora esti órákban, az énekesnek ezt követően kellett megfújnia a szondát.
"Nick őszintén sajnálja a történteket. Pillanatnyilag orvosi kezelés alatt áll, és nem volt tudatában, hogy a gyógyszer, amit szed, a véralkoholszintjére is hatással lehet" - jelentette ki hétfőn Carter szóvivője, aki nyilatkozatában nem részletezte, hogy az énekes pontosan milyen gyógyszereket szed, illetve betegsége okaira sem tért ki.
Nick Carter utoljára 2002-ben jelentkezett szólóalbummal, a Backstreet Boys pedig nemrégiben jelentette be, hogy március 21-i kezdettel egy tizenhárom várost érintő turnéra indul az Egyesült Államokban.