Mohamed prófétát sértő szövegeket festettek zsidó telepesek a ciszjordániai Nevé-Eljasz faluban található mecset falára. Helyi lakosok elmondták: a Mohamed prófétát becsmérlő szöveget piros festékkel mázolták fel a muzulmán szent hely falára és ajtajára. Az ajtóra többek között azt írták: "Mohamed egy disznó".
Az incidens után palesztin fiatalok izraeli katonákkal csaptak össze, amelynek során három palesztin megsérült. Az izraeli katonák azóta eltüntették a falfirkákat, az izraeli rendőrség pedig vizsgálatot indított az ügyben. Az inciens azonban valószínűleg további tüntetéseket és erőszakos cselekményeket idéz elő a palesztin területeken, ahol a világ sok más részéhez hasonlóan több tüntetést rendeztek már az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt.
Dánia visszahívta az indonéz nagykövetet
Az indonéz kormány vasárnap sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Dánia távozásra kérte jakartai nagykövetét és a követség alkalmazottait. A dán kormány azt követően döntött így, hogy a külképviselet fenyegetéseket kapott a Jyllands-Posten című dán lapban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt, és úgy vélte, hogy az alkalmazottak biztonságát veszélyeztetik a jakartai tüntetések. A dán külügyminisztérium felszólította állampolgárait is, hogy hagyják el Indonéziát.
Védelmet biztosítottunk a nagykövetnek és az alkalmazottaknak. Ráadásul az indonéziai demonstrációk viszonylag békések voltak. Nincs megalapozott okuk a távozásra, de a döntés joga az övék" - jelentette ki Hasan Wirajuda indonéz külügyminiszter vasárnap. A miniszter szerint 200 rendőr őrizte a nagykövetséget. Ideiglenesen a holland külképviselet vállalta a dán konzuli ügyek ellátását az ázsiai országban.
Irán szerint nincs hangulatkeltés
Irán visszautasította vasárnap azokat az amerikai és a dán kijelentéseket, miszerint szándékos hangulatkeltés vezetett volna Teheránban a nyugati nagykövetségek elleni erőszakos megmozdulásokhoz. Az iráni külügyminisztérium szóvivője elmondta: Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és dán tisztségviselők ilyen értelmű nyilatkozatai csak rontanak a helyzeten. Egy bocsánatkérés enyhíthetné a feszültséget - tette hozzá a szóvivő. Az amerikai külügyminiszter előzőleg ezen a héten azt mondta, Irán szándékosan próbálkozik hangulatkeltéssel a muzulmán világban.
Szombaton a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák ellen tiltakozva több ezer muzulmán tüntette Berlinben, Londonban, Párizsban, Ankarában és Amszterdamban. Erőszakos cselekményekre sehol nem került sor.