Új értelmet nyert az SMS

Amikor az ember fiát a Türingiai-erdő közepére száműzik, és váratlanul nyomasztó nyugtalansággal tölti el a Goethe-féle A vándor éji dala fordításainak tökéletlen volta, tudható, hogy kóros ingerhiányban szenved, és sürgős kikapcsolódásra van szüksége. A helyiek régen felismerték ezt, idén tizedszer rendezték meg a SonneMondSterne fesztivált, amelyet a helyi sajtó - különösebb túlzás nélkül - a techno Mekkájaként aposztrofál. Munkatársaink elzarándokoltak a helyszínre.

A kezdetben csupán 2500 látogatót fogadó saalburgi fesztivál tavaly elérte befogadóképessége határát, mivel olyan előadók tekinthetők rendszeres fellépőknek, mint Richie Hawtin, Sven Väth vagy Ellen Allien. A szervezők méltóképpen kívántak jubilálni, ezért idén minden eddiginél pazarabb programot állítottak össze.

Kissé késve, kilenc óra tájt érkezünk a festői helyszínre. A bejáratnál való mintegy negyedórás várakozás közben egy felfokozott lelkiűllapotban lévő német fiatal tudomásunkra hozza, hogy ez Németország legjobb fesztiválja. Alaposabban szemügyre véve látjuk, hogy vélhetően rendszeresen látogatja az ehhez hasonló fesztiválokat, ezért hiteles forrásnak minősítjük, és egyre nagyobb várakozással tekintünk az elkövetkező két nap elé.

A bebocsátást követően az információs könyvecskében levő térkép segítségével próbálunk meg tájékozódni, ami a fény hiánya miatt nehézkesen megy, ezért úgy döntünk: benyomásainktól vezérelve, előzetes terveket mellőzve derítjük fel a terepet.

A Salle-tó partján felépített hat sátrat és két szabadtéri színpadot a Sziget dimenzióihoz szokott agyunk könnyedén képezi konzisztens kognitív térképpé, ezért a bejárás közben rátérünk a létfenntartásunkhoz elengedhetetlen szükségletek kielégítésére. A mobil wc-k viszonylag higiénikusak, a sör kissé drága (3,5 euró/4 dl) de cserébe jó minőségű.

A közvetlen életveszély elhárítását követően figyelmünk a Maslow-piramis felsőbb régióiban elhelyezkedő célok megvalósítására terelődik, de a programfüzetet tanulmányozva szomorúan konstatáljuk, hogy már lemaradtunk a The Knife ígéretes élő műsoráról. Úgy döntünk, hogy a parkolót egy rövidebb úton megközelítve, néhány apróság magunkhoz vételét követően adjuk át magunkat ismét a felhőtlen szórakozásnak.

Lángos

A következő órát a rövidebb út megtalálását célzó intenzív mozgással töltjük, ezért amikor kompromisszumos megoldásként a hosszabb, ám járt utat választjuk, jó ötletnek tűnik, hogy a kocsiban történő rövid szundítással készüljünk a hajnali 4-kor kezdődő Richie Hawtin-szettre.

A frissítő álom helyett bénult öntudatlanságba süppedünk. Amikor már képtelenek vagyunk a gerincoszlopunkban lüktető zsibbadást az ülésekben felvehető korlátozott számú testtartások bármelyikével csökkenteni, feladjuk, ám az ébresztés tökéletlensége miatt így is fél órával megkésve, a reggeli joghurtunkat iszogatva indulunk vissza - most már valóban a rövidebb úton.

A nagyszínpadon éppen Hawtin kezd, ám - vélhetően a zaklatott ébredés miatt - nem hangolódunk rá a zord ütemekre, ezért más szórakozás után nézünk. A Second Stage-et elkerüljük, mert meggyőződésünk, hogy az onnan hallatszó C Rechenberger & Recall 8 technomix minimum a gonosz eljövetelét hirdeti, ehhez pedig aktuálisan nincs kedvünk.

Utunk a Maincircusbe vezet, ahol Alexander Kowalski fenomenális live-ja ragad magával, olyannyira, hogy csapatunk egyes tagjai erről alkalmanként hangos csujjogatással adnak bizonyságot. Egy előttünk táncoló érdekes arcú lány látványa mindannyiunkat leköt, bár mint kiderül, különböző okokból. Stábunk férfitagját a lány ragyogó tekintete, mint igéző szépségjegy ragadja meg, míg hölgykollégánkat a kiguvadó szem, mint a pajzsmirigy túlműködésre utaló tünet foglalkoztatja.

Hajnal

A fentiekből fakadó következtetések levonása helyett átsétálunk a "Freude am Tanzen" sátorba, ahol a német Wighnomy Brothers minimálja lendít tovább. A bőség zavarával küzdve belehallgatunk a Coke-DJ-Culture arénában játszó, könnyed house-os alapokkal operáló Woody zenéjébe, majd továbbállunk a nagyszínpadhoz, ahol éppen Ellen Allien & Apparat kápráztat el.

A napfelkelte, a nagyszínpad árnyéka miatt, a Second Stage-nél, Miss Kytha fellépésén ér. Röviddel ezután a tóparton találjuk magunkat, ahol a kellemetlenül hideg vízben pancsoló fiatalok szíves invitálása ellenére szimplán összerogyunk, és hallgatjuk a nagyszínpadról ideszűrődő Ellen Allien-ütemeket.

A Festivalrestaurantban elfogyasztott kibővített kontinentális reggeli közben mérleget vonunk. Megállapítjuk, hogy az éjféltájt a nagyszínpadon játszó Basement Jaxx kihagyása alig megbocsátható botlás, ezért elhatározzuk, hogy a következő este jóval szervezettebbek leszünk. Ennek fényében előrelátó tervezésbe fogunk, és felismerjük, hogy a vasárnap délben Frankfurtból induló gépünket csak úgy van esélyünk elérni, ha a program szerint holnap fél hétig lemezeket pakoló Sven Väth után rögtön útnak indulunk.

Chill

Döntésünknek megfelelően, sátorverés helyett - lévén, hogy sátrat végül előzetes terveink ellenére sem vásároltunk - kocsiba pattanunk, és a körülbelül 100 kilométerre levő szállásunkra hajtunk, hogy összepakoljunk, és felkészüljünk az aktuális nap hátralevő eseményeire.