Vágólapra másolva!
A rövid program után Sebestyén Júlia vezet a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának ötödik állomásán, a moszkvai Orosz-kupán. Európa-bajnoknőnk idei legjobb programját futotta, és nagyon nagy lépést tette afelé, hogy bejusson a GP-döntőbe, ahol a hat legtöbb pontot gyűjtő versenyző indulhat.

A két héttel ezelőtti nankingi Kína-kupát megnyert Sebestyén Júlia úgy utazott el Moszkvába, hogy itt egy harmadik hellyel már matematikailag is biztosíthatja helyét a GP-döntőben, a negyedik hely viszont csak abban az esetben jó számára, ha nem a svájci Sarah Meier vagy az amerikai Alissa Czisny győz. A tizenkét induló között Sebestyén pénteken második jégre lépőként idei legjobb rövid programját futotta, amire 54,36 pontot kapott. (Nankingban 52,82-re értékelték.) Az első csoportban senki sem tudta megelőzni, s a második hatos elején Meier is csak 50,92-kapott.

Ezután a mezőny másik magyar indulója, a két évvel ezelőtti budapesti Eb-n negyedik helyen végzett Pavuk Viktória következett, aki sajnos rengeteget hibázott, s a pontozók csupán 34,88-at adtak a programjára. Az idei Eb-ezüstérmes és vb-negyedik, a 2003-as vb-n ezüstérmes orosz Jelena Szokolova sem tudott Sebestyén elé kerülni, de az 52,08-as pontjával a második helyre sorolták. Majd jött Czisny, aki alaposan elrontotta a programját, s a kűr előtt 44,98-cal mindössze a nyolcadik. Sebestyén Júliának tehát nagyon jók a kilátásai arra nézve, hogy bejusson a GP-döntőbe, s most már az Orosz-kupán is ő a favorit, de a verseny természetesen még nem lefutott.

Forrás: MTI

Sebestyén Júlia

Jégtáncban a kötelező program után az orosz Domnyina, Sabalin kettős vezet, a Hoffmann Nóra, Elek Attila duó a hatodik helyen áll.

Eredmények, nők, állás a rövid program után:
1. Sebestyén Júlia 54,36
2. Szokolova (orosz) 52,08
3. Meier (svájci) 50,92
...
12. Pavuk Viktória 34,88

Jégtánc, állás a kötelező program után:
1. Domnyina, Sabalin (orosz) 37,99
2. Belbin, Agosto (amerikai) 36,56
3. Delobel, Schoenfeleder (francia) 36,50
...
6. Hoffmann Nóra, Elek Attila 30,25

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!