Vágólapra másolva!
Szerdán, 12 órától a Pick Szeged válogatott kézilabdakapusa, Puljezevics Nenad teszi tiszteletét a Vendégszobában, s egy órán keresztül válaszol a kérdésekre.

A Pick Szeged a 2002-2003-as idényre sztárkapust ígért és szerződtetett Puljezevics személyében. A Lovcen Osiguranje hálóőre a jugoszláv bajnokság befejeződése után kötelezte el magát Szegedre. Az 1973. március 13-án született, 200 cm magas, 113 kg testsúlyú kapus állandó tagja volt a jugoszláv válogatottnak, részt vett a 2000-es sydneyi olimpián is. 1998 és 2002 között a Lovcenben védett, kétszer bajnok, kétszer ezüstérmes lett.

Forrás: MTI


A Szegeddel az elmúlt négy szezon során négy bajnoki ezüstérmet nyert, s 2006-ban Magyar Kupa-elsőséget szerzett.

Puljezevics korábban 47-szer szerepelt a jugoszláv válogatottban, állampolgársági kérvényét január elején írta alá Sólyom László köztársasági elnök, így a klasszisra már a németországi világbajnokságon is számíthatott Skaliczki László szövetségi kapitány.

A vébé csoportmérkőzésein Puljezevics parádézott, Dánia és Norvégia ellen bravúrjainak is köszönhetően sikerült nyerni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!