Vágólapra másolva!
A mellrák elleni küzdelem jegyében rózsaszínű ütőkkel lép jégre számos jégkorongos sztár az észak-amerikai profiligában (NHL) március 16-án, 17-én és 18-án.

A tengerentúlon ez már a második alkalom, hogy ilyen módon gyűjtenek pénzt a kiválóságok, akik közül többen is rákbetegség miatt veszítették el édesanyjukat. A TPS felszerelésgyártó cég jelentése szerint tavaly 250 ezer dollár gyűlt össze a mellrák ellen küzdő alapítvány javára.

Most például az NHL pontlistáját vezető Sidney Crosby, az előző idényben az év újoncának választott orosz Alekszandr Ovecskin, s a három éve gólkirály Rick Nash is rózsaszínű bottal játszik.

Januárban a székesfehérvári Alba Volán-FeVita hokisai szintén ilyen botokkal szerepeltek a hazai rendezésű Kontinentális-kupában.

Ami a pénteki játéknapot illeti: a Detroit Red Wings a lábtörése után visszatérő svéd Mikael Samuelsson hosszabbításban szerzett góljával győzte le a Nyugati-főcsoportban utolsó Los Angeles Kings együttesét. A hazaiak annak ellenére kényszerültek ráadásra, hogy a rendes játékidőben összesen 52-szer lőttek kapura, míg a vendégek csupán 24-szer.

Eredmények:
Washington Capitals - Carolina Hurricanes 0-3
Columbus Blue Jackets - Dallas Stars 0-3
Detroit Red Wings - Los Angeles Kings 3-2 - hosszabbítás után
Buffalo Sabres - Minnesota Wild 1-5
Anaheim Ducks - Edmonton Oilers 5-1
San Jose Sharks - Vancouver Canucks 1-2 - hosszabbítás után.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!