A debreceni Köztemetőben mintegy ezren vettek végső búcsút szerdán a brutális körülmények között meggyilkolt Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőtől. A képviselő koporsóját a krematórium főlépcsőjén ravatalozták fel, a szertartáson Kósa Lajos polgármester mondott búcsúbeszédet.
A városvezető felidézte, hogy Balla Irma milyen határozott, kitartó, következetes asszony volt, aki tele volt tervekkel, folyamatosan szorgalmazta választókerületének fejlesztését. Arról is beszélt, milyen segítőkész szerepet vállalt a képviselő a Fényes udvari panelháztűz károsultjainak megsegítésében.
Továbbra is keresik a bűncselekmény ismeretlen elkövetőjét, a megyei rendőrség korábban arról számolt be, hogy mintegy száz tanút hallgattak meg az ügyben. A Fidesz debreceni önkormányzati frakciója kevéssel a temetés előtt közleményt juttatott el az MTI-hez, amely szerint egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlanak fel azt remélve, hogy mielőbb kiderül, ki ölte meg az 58 éves képviselőt.