Nem segít az MSZP ötlete a röghözkötött mobilosokon

Vágólapra másolva!
Gazdasági zsarolásnak tartják a fogyasztóvédők azokat a hűségnyilatkozatokat, amelyekkel a kábel- és a mobilszolgáltatók több évre magukhoz láncolják az előfizetőiket. A kiszolgáltatottság oka, hogy a jogszabályok nem tartalmaznak a hűségnyilatkozatokra vonatkozó előírásokat. Öt szocialista képviselő ezt olyan javaslattal orvosolná, ami fél évben maximálná a hűség idejét, és a fogyasztót nem lehetne büntetni, ha a szolgáltató trükközése miatt kereket old. Az [origo] által megkeresett kábelszolgáltató szerint a szigorítás után is maradnak kiskapuk.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi többéves hűségnyilatkozatok helyett a jövőben csak hat hónapra köthessék magukhoz a kábel- és a mobilszolgáltatók az ügyfeleiket - többek között ezt tartalmazza az a törvénymódosítási javaslat, amelyet öt szocialista képviselő nyújtott be az Országgyűlésnek. A képviselők azzal indokolják a szigorítást, hogy a jelenlegi törvények nem tartalmaznak a hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályokat, így azok sokszor hátrányosan érintik a fogyasztókat.

A gazdasági zsarolás eszköze - mondta az [origo]-nak a hűségnyilatkozatokról Fischer Gábor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szakértője. A civil szervezet munkatára szerint az egyesületet havonta átlagosan 3-4 olyan panasszal keresik meg, amikor az állampolgárok úgy érzik, hogy a mobil- vagy a kábelszolgáltató a hűségnyilatkozatra hivatkozva kibabrált velük. Pedig elvileg az előfizetésekkel együtt megkötött hűségnyilatkozat mindkét félnek előnyöket ígér: a fogyasztó a piaci árnál olcsóbban kap egy szolgáltatást vagy terméket, cserében viszont vállalja, hogy több évig az előnyt kínáló szolgáltatóval szerződik.

Fischer szerint a gyakorlat ezzel szemben az, hogy a vásárlót sokszor nem tájékoztatják a buktatókról. Például arról, hogy a fogyasztó akkor se mondhatja fel a szerződést, ha azon a szolgáltató egyoldalúan módosít. Ilyen eset lehet az, ha egy kábelszolgáltató megvariálja a műsorcsomagot, és néhány csatornát kivesz az eredeti kínálatból. Ha viszont az állampolgár szegi meg a szrződést, akkor komoly szankcióra számíthat - állítja a civil szervezet munkatársa. Fischer szerint előfordult, hogy egy internetszolgáltató 360 ezer forintos büntetést rótt ki arra az ügyfelére, aki néhány hónapig nem fizette a vezetékes telefonja díját. Hiába rendezte később a tartozást, a szolgáltató ezt az ADSL-ről szóló hűségnyilatkozat megszegésének tekintette.

Az indítványt benyújtó MSZP-s képviselők szerint azért is szükség lenne a fogyasztóbarát módosításokra, mert az előfizetői szerződések 70-95 százaléka hűségnyilatkozattal terhelt. A mobilszolgáltatók több fiatalt is meggyőznek arról, hogy olcsón vásároljanak készüléket, cserébe viszont 1-2 évre magukhoz láncolják őket - indokolta a módosítójavaslatot jegyző egyik MSZP-s politikus, Alexa György. Szerinte az elektronikus hírközlés olyan tempóban fejlődik, hogy ez hosszú távon előnytelen a fogyasztók számára.

A tervezet, amelyet legkorábban ősszel tárgyalhat az Országgyűlés, azt javasolta, hogy a gyakorlatban kialakult 1-2 éves hűség ideje legfeljebb hat hónap legyen, valamint ha a szolgáltató egyoldalúan módosít, akkor az előfizető hátrány nélkül mondhassa fel a szerződést. Szűcs László, a UPC szóvivője szerint viszont a módosítás nem oldja meg a problémát. Szűcs szerint hiába rövidítik le az időtartamot, a szolgáltatatók ezt úgy védik majd ki, hogy a hűségnyilatkozat lejárta után újabb periódust iratnak alá. Ha pedig a vásárló ezt nem teszi meg, akkor az keseríti meg az életét, hogy a hűségnyilatkozat lejárta után több hónapig nem szegődhet új szolgáltatóhoz.

Nem vár javulást a szigorítástól a fogyasztóvédelmi egyesület sem. A civil szervezet szerint az lenne a jó megoldás, ha a jogszabály arra kötelezné a szolgáltatókat, hogy a hűségnyilatkozat keretében és az enélkül nyújtott szolgálatás árai kötött ne legyen jelentős különbség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!