Sínekkel vegyül Gandhi szobra a zugárus teknőjében

Vágólapra másolva!
Az eldugott utcákban megbúvó titokzatos fémkereskedők vagy elhajtották riporterünket, vagy váltig állították, soha nem vettek gyanús fémárút. Miközben a gyakran köddé váló fémkereskedők mossák kezeiket, egyre több fémből készült tárgyat lopnak el és adnak tovább a tolvajok. A sínek, KRESZ-táblák, szobrok mellett az utóbbi hetekben templomharangot is raboltak, de még egy hidat is megpróbáltak szétszerelni és ellopni. A rendőrség azt ígéri, hogy szeptemberben áll elő a fémtolvajlás elleni javaslatival.
Vágólapra másolva!

Vakolat nélküli sötét pincehelyiségek, amelyek egyedüli berendezése a trombitákat, csaptelepeket, kilincseket elnyelő rozsdás teknő. Kivétel nélkül így festettek az [origo] által felkeresett eldugott utcákban meglapuló fémkereskedések. "Újságíró? Jó, akkor viszlát" - általában ezt a választ kaptuk, amikor arról érdeklődtünk, hogy merre lehet elpasszolni az olyan közterületről ellopott színesfémet, amelyek az elmúlt években egyre nagyobb mennyiségben tűnnek el.

A rendőrség szerint a 2005-től ugrott meg a fémtolvajlás az országban. A fémeken belül is főként a színesfémeket (sárgarezet, vörösrezet, bronzot) kedvelik tolvajok, egyszerűen azért, mert ezekért fizetnek a legtöbbet a feldolgozók. A felvásárlókat pedig az teszi érdekeltté, hogy a hulladék hasznosítása jobban megéri, mint újra előállítani a színesfémet. Tavaly 844, az idei első félévben pedig már 562 alkalommal loptak el színesfémből készült tárgyakat - derül ki Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataiból.

A tapasztalatok szerint főként a közművállalatokat rövidítik meg, vagyis kábeleket, trafókat, vezetékeket, síneket tulajdonítanak el leggyakrabban. Kedveltek a bronzból készült szobrok is: áprilisban a Gellért-hegyről Mahatma Gandhi, Bodhi Dharma és Assisi Szent Ferenc szobra, augusztusban pedig Teleki Pál egykori miniszterelnököt ábzázoló gödöllői szobor tűnt el. A temetőkből pedig a fémdíszeket lopják: júliusban a Farkasréti temetőből Hofi Géza humorista sírjáról vitték el a díszítő öntvényeket.

A fémtolvajok azonban egyre merészebbek. A héten a Vas megyei Pinkamindszent közeléből egy használaton kívüli vasúti hidat próbáltak meg elbontani majd darabonként ellopni. A nagyszabású akciót a rendőrség hiúsította meg. Múlt héten a Komárom-Esztergom megyei Oroszlányból viszont sikerült ellopni a település templomának 60 kilós, a helyi plébános által 700 ezer forintra becsült harangját.

Az [origo] által szóra bírt, a VIII. kerület mélyén található fémátvevő tulajdonosa szerint a profi tolvajokat nem lehet összekeverni a piti bűnözőkkel. A profival nem fordulhat elő, hogy a sárga színűre festetett alumínium kilincsről azt hiszi, hogy rézből készült. A boltos szerint könnyű megvezetni a hatóságokat azzal is, hogy az eladás előtt öntődébe viszik az árút, ahol az teljesen elveszíti az eredeti formáját. Nem könnyíti meg a rendőrök helyzetét az sem, hogy sokszor elhagyott területről lopnak, ez pedig csak hónapok múlva tűnik fel a terület tulajdonosának.

A VIII. kerületi boltos szerint könnyen ki lehet szűrni az illegális holmikat, csatornafedelet például csak akkor vesz át, ha az illető a közműtől hoz lemondó nyilatkozatot. "Tábláért akkor fizetek, ha pubika felszeli 5 millis darabokra, egyébként nem érdekel" - tette hozzá az éppen drótot csupaszoló férfi. A fémátvétellel foglalkozó boltok közös jellemzője - azon kívül, hogy nem szívesen beszélnek a saját tevékenységükről - hogy meglehetősen gyorsan szűnnek meg. Több az interneten még szereplő általunk felkeresett üzlet már nem létezett. A Hulladék Munkaszövetség (HuMusz) környezetvédő civil szervezet ezt a piaci versennyel, valamint azzal indokolta, hogy meglehetősen sok az illegális árukat átvevő üzlet.


Kereskedés a IX. kerületben

Az elmúlt hetekben több javaslat is elhangzott arról, hogyan lehetne visszaszorítani a színesfém tolvajokat. Gémesi György, Gödöllő polgármestere szerint az lenne jó megoldás, ha a színesfémgyűjtést elvennék a magánvállalatoktól, és az állam kezébe adnák. A város is érintett a lopásokban, onnan egy Teleki-szobrot lovasítottak meg. A politikus elmondta: az általa vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetsége szeptemberben terjeszti be a gazdasági tárcának az erről szóló javaslatát. Az [origo]-nak nyilatkozó boltos szerint viszont csak megelőzéssel szorítható vissza a bűnözés, vagyis ha a büntetés mértéket olyan magasra emelik, hogy elrettentse a tetteseket. "Aki a melegben játszik, az megérdemli a büntetést, de amíg büntetlenül fel lehet szedni két kilométer vasúti sínt, addig nem változik semmi - tette hozzá a Sárkány utcai üzlet vezetője.

Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes a Népszabadságnak nyilatkozva azt javasolta, hogy a kereskedő az okmányai alapján azonosítsa az eladót, ha nagyobb értékű vagy gyanús eredetű hulladékot vesz át. Ha ilyen történik, akkor kereskedő köteles lenni továbbítani az adatokat a hatóságoknak, hasonlóan mint ahogy a bankok jelentik a nagyobb összegű pénzügyi tranzakciókat - derül ki a javaslatból. A Sárkány utcai kereskedő viszont már most kéri a gyanús eladó fontosabb adatait, így nem értette, hogy a főrendőr által javasoltak mit változtatnának a jelenlegi helyzeten.

A tolvajok elleni hatékonyabban fellépés lehetőségeit keresik majd azon a szeptemberi, a rendőrség által kezdeményezett egyeztetésen, amelyen részt vesz többek között az ügyészség, a MÁV, az áramszolgáltatók, több önkormányzat, valamint a hulladékhasznosítók képviselői is. Az ORFK szerint elképzelhető, hogy akár jogszabály módosítást is javasolnak majd a törvényhozóknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!