A referendum kiírásához 200 ezer hiteles aláírásra van szükség a törvény szerint; a Fidesz által leadott aláírások száma pedig kérdésenként megközelítette a 330 ezret.
Az Országos Választási Iroda (OVI) jelentése szerint a vizitdíj kérdésében legkevesebb 254 425, a tandíj kérdésében legalább 254 759, míg a kórházi napidíj minimum 252 852 hiteles aláírás gyűlt össze.
Az OVB határozata előtt egyetlen kérdés hangzott el az OVB tagjaitól: Szoboszlai György arra volt kíváncsi, hányan írták alá többször az íveket. Rytkó Emília, az OVI vezetője azt közölte: összesen tíz "többszörösen aláírót" találtak a mintavétel során.
Az OVB határozata ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelemmel élni a Legfelsőbb Bíróságnál, majd három nap áll az LB rendelkezésére annak elbírálására. Az OVB elnöke ezt követően levélben tájékoztatja a parlament elnökét a kezdeményezésről.
A házelnök a legközelebbi ülésnapon bejelenti a kezdeményezést az Országgyűlésnek. Az országos népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről az Országgyűlésnek kötelező népszavazás esetén a bejelentéstől számított 15 napon belül döntenie kell. E döntésről a házelnök három napon belül tájékoztatja a köztársasági elnököt.
A népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. Ennek megjelenésétől számított nyolc napon belül nyújtható be kifogás az Alkotmánybíróságnak, amely soron kívül dönt a kifogásról.
A népszavazás időpontját a köztársasági elnök a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat elleni jogorvoslati határidő eredménytelen leteltét - jogorvoslat esetén annak elbírálását - követő 15 napon belül tűzi ki.
A népszavazást legkésőbb 43 nappal a szavazás napja előtt, az azt elrendelő országgyűlési határozat közzétételét - jogorvoslat esetén annak elbírálását - követő 90 napon belüli időpontra kell kitűzni.
A Fidesz előzőleg többször is felszólította a az OVB-t, hogy ne késleltesse az aláírások kiértékelését. A szervezet az aláírások hitelességét a törvényileg előírt időpont, december 8-a előtt állapította meg.