A bizonytalanságra az adott okot, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-ből, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságból és a Nemzeti Földalapból az állami vagyon kezelésére megalakult Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. részéről úgy nyilatkoztak: minden állami tulajdon az MNV-hez tartozik. Ebből az következett volna, hogy a 13 cég vagyonkezelését év elejétől az MNV végzi.
A Népszabadságnak elmondták, hogy nincs hosszú távú döntés arról, melyik állami szervezet gyakorolja majd a cégek felett a tulajdonosi jogokat. A tanács tagjai kiemelték, hogy az elsődleges feladatuk az állami vagyon jövedelemtermelő képességének a növelése, a portfólióba tartozó vállalatok jelenleginél eredményesebb működtetése.
Emellett szeretnék egyértelműen elkülöníteni a tulajdonosi és a szolgáltatás-megrendelő szerepeket. Az NVT-ben helyet foglaló Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára kifejtette: szeretnék elérni, hogy a 2009-es költségvetésben már tételesen szerepeljenek az állam által az állami cégektől megrendelt szolgáltatások és azok költségei.