Péntekre virradóra feltörték Edve községben a polgármesteri hivatal irodájának ajtaját és elvitték magukkal az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatát.
A tettesek szétverték az irodában talált széfet, amelyben pénzt nem, csak az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatait találták - közölte Imre László, a 150 lakosú rábaközi település polgármestere. "Ezek a dokumentumok nyilvánosak, kár volt őket ellopni" - tette hozzá a polgármester.
Imre László szerint a tolvajok valójában pénzt kereshettek a hivatalban. A polgármester úgy gondolja, hogy a politikai indíték ebben az ügyben kizárható.
A Győr-Moson-Sopron megyei Edve községben a polgármesterrel együtt hattagú a képviselő-testület. Valamennyien függetlenként jutottak a testületbe.