Összesen 59 embert állítottak elő a rendőrök a péntek esti megmozdulások kapcsán - tájékoztatta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
A legtöbbjüket - 53 embert - jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt vezettek elő. További két ember rendzavarást követett el, hárman pedig közbiztonságra veszélyes eszközt birtokoltak - tette hozzá.
A pénteki tüntetés többi fotójáért kattintson a képre!
A szóvivő közölte, az előállítottak közül egy ember követett el bűncselekményt, akit garázdaság miatt állítottak elő. A Szabadság téri szovjet emlékművet megrongáló hat fős társaság másik tagját keresik még.
A budapesti orosz nagykövetség figyelemmel kíséri a szovjet katonai emlékmű körül kialakult helyzetet - számolt be szombaton az ITAR-TASZSZ hírügynökség, amelynek budapesti orosz diplomaták azt nyilatkozták: a történteket követően jártak a Szabadság téren. Mint mondták, a koszorúk szétdobálásán túl, az emlékmű nem szenvedett károsodást.
A pénteki eset nem az első ilyen incidens, de a magyar vezetés és a magyar társadalom eddig mindig megfelelően reagált az ilyen és ehhez hasonló szélsőjobboldali kilengésekre - tették hozzá az orosz diplomaták.