Hétvégi kirándulás: a fertőrákosi kőfejtő

Vágólapra másolva!
A Fertő-tó nyugati partvidékén, Sopron közelében, Fertőrákoson található Magyarország legszebb lajtamészkő feltárása, a Püspöki Kőfejtőként emlegetett egykori mészkőbánya. Turisztikai látványosság, népszerű kirándulóhely, a természetjárók kedvelt célpontja, a Soproni Ünnepi Hetek rendezvényeinek egyik színhelye, koncertek és fesztiválok díszlete, amely évről évre turisták tízezreit vonzza Fertőrákosra. Nem mellékesen 2001 óta az UNESCO Világörökség része.
Vágólapra másolva!

10-12 millió évvel ezelőtt itt a Pannon beltenger hullámzott, melynek sekély és meleg vizében élőlények milliárdjai éltek. Az egykori mészvázas vörösmoszatok alkotta iszaptömegbe ágyazódtak bele az elpusztult mohaállatok, vastaghéjú osztrigák, fésűskagylók, tüskésbőrűek, és csigák tetemei. Még a cápák fogait is megőrizte a mészkő.

A kőfejtőben tett sétánk során ezeket az ősmaradványokat mi is megfigyelhetjük a fejtés falfelületein és a kőzetdarabokban. Az itt található fajok többsége már nem él a mai tengerekben.

Forrás: [origo]

A kőfejtő ma már nem működik. A 12 millió éves kőzet elég fiatal ahhoz, hogy vésni lehessen, és elég kemény ahhoz, hogy építkezésre használják. Ezért bányászta az ember évszázadokon át az értékes részeket, és hagyta meg a lazább rétegeket, amelyek mint hatalmas mennyezet borulnak a megmaradt oszlopokra.

Forrás: [origo]

Napjaink látogatói a felszíni pados fejtés nyomait figyelhetik meg, ha lesétálnak az oszlopcsarnokos barlangba. A kőfejtő mélyéből alagút vezet a szabadba. Csigalépcsőn felkapaszkodva érünk a tetőre, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Fertő tó hatalmas víztükrére és a smaragdzöld nádasra.

A Fertőrákosi Kőfejtőben barlangszínház is működik. A 743 férőhelyes teátrum alapítója Várady György, a Győri Kisfaludy Színház volt igazgatója. 1970. június 27-én tartották meg itt az első előadást, amelyet sikeres programok követnek azóta is. 1985-ben nagyszabású átalakítás következett, melynek során a színpadra világítást szereltek, a nézőteret padlófűtéssel és kényelmes székekkel szerelték fel.

Forrás: [origo]

A kőfejtő évtizedek óta kulturális események színhelye. A csodálatos természeti környezetet és a remek akusztikát kihasználva nyaranta koncertek, színházi- és operaelőadások valamint fesztiválok várják az ide látogatókat.

A Fertőrákosi Kőfejtő nyitva tartási ideje:

január

zárva

február

8.00-16.00

március

8.00-17.00

április

8.00-17.00

május

8.00-19.00

június

8.00-19.00

július

8.00-19.00

augusztus

8.00-19.00

szeptember

8.00-19.00

október

8.00-17.00

november

8.00-16.00

december

8.00-16.00



Jegyárak:

Felnőtt: 350 Ft
Diák, nyugdíjas: 200 Ft
Családi: 900 Ft

Parkolódíj:

személygépkocsi: 200 Ft
autóbusz: 1000 Ft

Forrás: Kirándulástervező

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!