Május 22-én, csütörtökön ismét elindul az Internethajó, melynek fedélzetén már kilencedik éve rendezik meg a hazai információs társadalom egyik legjelentősebb fórumát. A Magyar Telekom a lakosság informatikai felzárkóztatása érdekében fontosnak tartja az előremutató, konstruktív szakmai eszmecserét, ezért évről évre segíti ennek a nagyszabású rendezvénynek a sikeres megvalósítását. Idén az Internethajó utasai a T-Mobile jóvoltából a Dunán is részesei lehetnek a valódi mobilszélessáv élményének. A legnagyobb mobilszolgáltató standján ugyanis szélessávú mobilinternet áll a résztvevők rendelkezésére, sőt a mobiltévé-szolgáltatást is kipróbálhatják az érdeklődők.
A Budapest - Százhalombatta - Budapest útvonalon közlekedő hajón utazó újságíróknak lehetőségük nyílik élőben közvetíteni a rendezvényről, tekintve, hogy a hajón megírt anyagokat a T-Mobile HSDPA-hálózatának segítségével azonnal továbbítani lehet a szerkesztőségekbe. Mindazonáltal sajnálatos, hogy számos, a hazai telekommunikációs iparágban meghatározó szerepet betöltő mobil és vezetékes vállalat nem képviselteti magát az eseményen a rendezvény honlapjának utaslistája alapján.
Az Internethajó az egyik legjelentősebb hazai informatikai nagyrendezvény, amely már kilencedik alkalommal ad tökéletes fórumot a hazai szakmai ágazatpolitikának és a horizontális információs társadalmi kérdéseknek. Az idei programnak aktualitást ad az e-Befogadás éve, 2008, az Országgyűlés Informatikai Albizottságának kihelyezett ülése. Várhatóan jelen lesz Viviane Reding valamint több EU-képviselőtársa, és mindehhez méltó keretet teremt az ötpárti informatikai egyeztetés.