Konzervatív a pénzügyminiszteri prognózis, de elfogadható és "viszonylag objektív" - mondta el pénteken az MTI-nek Barta György, a CIB Bank elemzője. Hozzátette: a bank prognózisa 1,5 százalék a jövő évre, de a sok növekedési kockázat miatt elfogadhatónak tartják a kormány előrejelzését, és az inflációs előrejelzéssel is egyetértenek.
Szükség volt a makrogazdasági pálya felülvizsgálatára, mert az eredetileg várt 3 százalékos növekedés túl optimista volt, és egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz tartható - mondta Barta György.
Kondrát Zsolt, az MKB vezető elemzője szerint amíg a pénzpiaci válság nem csillapodik, illetve amíg nem egyértelmű, hogy a hitelezés visszafogása globálisan és Európában milyen mértékű, addig nagyon bizonytalan, hogy mekkora lesz a növekedés. Veres prognózisáról elmondta: ilyen bizonytalan környezetben viszonylag konzervatív az 1,2 százalékos becslés, de könnyen ennél is alacsonyabb lehet a növekedés.
Németh Dávid, az ING Bank elemzője kifejtette: az új növekedési szám teljesen reális, és lényegében megfelel a piaci várakozásoknak.
Hozzátette: bekövetkezhet ennél kisebb növekedés is, ám mivel a költségvetés bevételi oldalát is mértéktartóan tervezték, ez nem okozna különösebb problémát az államháztartást illetően.
Az elemző szerint ugyanakkor kérdéses, miképpen alakul jövőre a fogyasztás, s ezáltal az áfabevétel. Ebben van némi kockázat, mivel a magyar lakosság az elmúlt években hitelekből is finanszírozta vásárlásait, s ha most a kölcsönfelvétel megnehezül, visszafogja a fogyasztását is. Az esetleg kisebb áfabevételt azonban kompenzálni lehetne a mintegy 150 milliárd forintos elkülönített költségvetési tartalékból - mondta.