A fő vonzerő továbbra is az itteni költés után járó 20 százalékos adókedvezmény. A támogatás ráadásul még kedvezőbb lett az EU által elfogadott új filmtámogatási programmal, a filmtörvény augusztusi módosítását követően: most már nemcsak a Magyarországon felmerült közvetlen filmgyártási költségek 20 százalékát számolhatják el a produkciók, hanem a magyarországi költségvetés 25 százalékáig a film esetleges külföldi költéseinek 20 százalékát is - írja a Napői Gazdaság.
Ezzel versenyelőnyünk Taba szerint - valamint az egyre képzettebb szakembereknek és a kiépülő filmes infrastruktúrának köszönhetően - tovább tartható a régió más országaihoz képest.
Kevesebb a bevétel, de több film készült itthon
Tavaly januártól július végéig nem volt az unió által jóváhagyott filmtámogatási programja Magyarországnak, így a támogatások sem voltak folyósíthatók. A bizonytalan helyzethez képest a vártnál kisebb lett a visszaesés 2008-ban: a Filmiroda Magyarországon összesen 3,816 milliárd forint értékben állított ki adóigazolásokat, a ténylegesen itt elköltött összeg több mint 19 milliárd forintra becsülhető. Ez kilencmilliárd forinttal marad el az eddigi rekordnak számító, 2007-es eredménytől. A 2008 végéig nyilvántartásba vett művek gyártására alkotóik összesen 48,2 milliárd forintot terveztek elkölteni.
A filmek száma ugyanakkor nem csökkent, sőt jelentősen nőtt: a Filmiroda tavaly 487 filmet vett nyilvántartásba, amelyek gyártását Magyarországon tervezték, ez százzal több az előző évinél. Megduplázódott a koprodukciók száma, amelyek kapcsolatokat, tudást és tapasztalatot egyaránt hoznak a magyar filmeseknek. Idén a Filmiroda várakozásai szerint a 2007-es szinthez közelíthet a teljes filmgyártási költség.
Rosszabb a magyar film helyzete
A magyarországi filmgyártáshoz, illetve a filmes infrastruktúra-beruházásokhoz kapcsolódó fejlesztési adókedvezmények esetleges eltörlése vagy módosítása Taba szerint teljesen visszavetné a magyar filmipart. A magyar filmesek ugyanis az évente kiosztott közvetlen állami támogatáson (idén 5,4 milliárd forinton) kívül más forrásból nem jutnak pénzhez, mivel jelenleg a hazai televíziók nem veszik ki részüket a filmgyártás támogatásából, a produkciók pedig nem tudják "eltartani magukat" az alacsony jegyárbevétel miatt.