Nem tér magához az Inter ellen elvesztett derbi óta a Milan. Leonardo csapata hét közben kiesett az olasz kupából, vasárnap pedig nem tudta legyőzni hazai pályán a Livornót.
Pedig félidő előtt úgy tűnt, minden rendben lesz: Beckham beadása után Benussi kapus hibázott, Ambrosini lecsapott a lehetőségre, vezetett a Milan. A Livorno azonban nem sokkal a szünet után Lucarelli szemfüles góljával egyenlített, később aztán hiába teremtett sok helyzetet a Milan, egyet sem lőtt be.
A piros-feketék egy hete még az Inter üldözéséről álmodtak, most már viszont csak harmadikok a tabellán, miután a Roma behúzta a Siena elleni meccset.
Döntetlennel mutatkozott be a Juventus kispadján a pénteken kinevezett Alberto Zaccheroni: a torinói csapat hazai pályán nem bírt a Lazióval. Vasárnapi hír, hogy a rómaiak leigazolták a VfB Stuttgart német válogatott középpályását, Thomas Hitzlspergert. A 27 éves futballista azért döntött a váltás mellett, mert az utóbbi időben kevés lehetőséghez jutott a Stuttgartnál. Az 51-szeres válogatott Hitzlsperger 2005-ben az angol Aston Villától igazolt a Stuttgarthoz, ahol azóta 125 mérkőzésen szerepelt, s 20 gólt szerzett.
A vasárnapra kiírt Parma-Internazionale mérkőzést az intenzív havazás miatt február 10-re halasztották.
Serie A, 22. forduló:
AC Milan - Livorno 1-1
gól: Ambrosini (44.), illetve Lucarelli (53.)
AS Roma - Siena 2-1
gól: Riise (29.), Okaka Chuka (88.), illtve Vergassola (41.)
Cagliari - Fiorentina 2-2
gól: Lazzari (36.), Astori (48.), illetve Marchionni (8.), Jovetic (63.)
Piros lap: Cossu (52., Cagliari)
Catania - Udinese 1-1
gól: Biagianti (80.), illetve Floro Flores (32.)
Chievo - Bologna 1-1
gól: Pellissier (49.), illetve Di Vaio (11.)
Sampdoria - Atalanta 2-0
gól: Palombo (36.), Pazzini (44.)
piros lap: Padalino (90., Sampdoria)
Juventus - SS Lazio 1-1 (0-0)
gól: Del Piero (70., 11-esből), illetve Mauri (78.)
Parma-Internazionale - elhalasztva
Az állás:
1. Internazionale 21 45-19 49
2. AC Milan 21 36-22 41
3. AS Roma 22 37-26 41
4. Napoli 22 31-24 38
5. Juventus 22 34-29 34
6. Palermo 22 29-25 34
7. Sampdoria 22 28-30 33
8. Cagliari 21 34-26 32
9. Bari 22 30-24 32
10. Genoa 22 35-36 32
11. Fiorentina 21 28-24 31
12. Chievo 22 23-23 29
13. Parma 21 24-29 29
14. Bologna 22 24-31 24
15. Lazio 22 17-23 22
16. Livorno 22 14-30 22
17. Udinese 21 23-28 21
18. Catania 22 22-30 20
19. Atalanta 22 20-34 17
20. Siena 22 23-44 13
szombaton:
Bari - Palermo 4-2
Napoli - Genoa 0-0