Vesztegetéssel gyanúsítanak egy ügyvédet és egy felszámoló cég munkatársát Pécsett. Az MTI meg nem nevezett, rendőrséghez közeli forrásból úgy értesült, hogy a feltételezett elkövetők kedvezőbb eljárást ígértek egy vállalkozónak cége felszámolásánál, de a rendőrök hétfőn, a pénz átvételekor tetten érték, majd őrizetbe vették őket.
Hajdú István, a városi bíróság elnöke az MTI-nek azt mondta: a gyanúsítottak már szabadlábon védekezhetnek, a bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat. Ezt azzal indokolta, hogy a tettenéréskor a nyomozók lefoglalták a bizonyítékokat, így nem áll fenn azok eltüntetésének, megsemmisítésének veszélye.