Hadonászva játszó embereké a jövő

Vágólapra másolva!
A 3D-s megjelenítésről és a mozgásérzékelős kontrollerekről szólt a Los Angeles-i E3 videojáték szakkiállítás. A térhatású tévék elterjedésére még valószínűleg hosszú éveket kell várnunk, de a játékipar arra számít, hogy a gamerek nem késlekednek a legújabb technika beszerzésével. A három nagy konzolgyártó közül kettő már kínál térbeli megjelenítéssel rendelkező készülékeket, és mindháromnak van olyan megoldása, amelynek köszönhetően billentyűk nyomkodása helyett mozdulatokkal lehet irányítani a képernyőn látható figurákat.
Vágólapra másolva!

Olyan változás előtt állunk, amilyen a folyamatos online kapcsolattal rendelkező konzolok bevezetése volt. Az internet - és a játékfejlesztők felbátorodása - elhozta a kooperatív játékok korát, amikor a gamerek már nem feltétlenül egymás ellen indulnak harcba, hanem közösen küzdenek a gép által irányított ellenségek ellen. A mozgásérzékelők és az ezekre épülő közösségi szoftverek pedig elérhetik, hogy az egy szobában tartózkodók is játszhassanak egymással.

Mind bent ülünk a pixelkocsiban

Már az E3 kezdete előtt elérhetővé tette a Sony azt a frissítést, amivel a Playstation 3 térhatású képet is tud küldeni a megfelelő tévékre. A szakkiállítás előtt csak három régebbi játékról és egy szabadon letölthető demóról lehetett tudni, hogy 3D-s tartalommal fogják feltölteni. A futurisztikus versenyzős WipEout HD, a Super Stardust HD űrharc játék, és a PAIN című katapultos, rombolós videojátékhoz jelennek meg még június során olyan frissítések, amik térbelivé teszik az eddig csak hagyományos tévén játszható játékokat.


Valóságos vezetésélményt ígér a Sony ősszel megjelenő 3D-s autósjátéka

A Sony várt az igazi nagy dobással az E3-on tartott sajtótájékoztatójáig. Csak a szakkiállításon jelentették be, hogy a tavaly ősz óta különböző indokokkal folyamatosan halasztott Gran Turismót is lehet majd 3D-s tévén élvezni. A legendás versenyjátéknak nem a térbeli megjelenítés az egyetlen extrája, remek fizikai szimulációt, éjszakai versenyeket, több mint ezer járművet és tucatnyi pályát ígér a gamereknek. Afelől viszont nem lehet kétségünk, hogy a Sony a Bravia 3D tévék és a Playstation 3 gépek eladásainak javulását várja a különlegesen valós vezetési élményt adó játéktól.

Szegény ember 3D-je

A Nintendótól már megszokhattuk, hogy meglepő, a játékosokat megosztó lépéseket tesz. Ilyen volt a gyengének tűnő, ám hatalmas sikernek bizonyuló Wii kiadása vagy a hordozható DS konzolok fejlesztésének lassú volta. Az E3-on végre megkapták a magukét azok, akik valami nagy dobást vártak a cégtől. Egy ideje már pletykálták, hogy a japán konzolgyártó is 3D-s megjelenítésre képes készülékkel rukkol elő, sőt azt is tudni vélték, hogy a hordozható játékgépekbe kerül majd bele a térhatású kijelző.

Forrás: [origo]
Nem kell szemüveg, nem kell drága tévé a 3D-s játékhoz

A pletykák igaznak bizonyultak, a Nintendo DS felső kijelzője helyére egy ismeretlen gyártmányú, szélesvásznú és fő attrakcióként szemüveg nélkül is 3D-s képet megjelenítő panel került. A kijelző tud 2D-s módban is működni, ilyenkor nagyobb felbontásban jeleníti meg a játékokat. A készülék kiadásával a Nintendo ismét megelőzte valamiben a versenytársait. Míg a Microsoftnak egyáltalán nincs térbeli képet adó készüléke, a Sony Playstation 3 csak méregdrága tévén (és speciális szemüvegben) nyújt térhatású játékokat, a 3D-s látványra vágyók 250 dollárért - plusz egy játék áráért - megkapnak mindent a Nintendótól.


Beszippantani talán nem fogja a játékosokat a 3DS

A Wii-tulajdonosok szomorúságára a cég itt megáll a kísérletezéssel, és a világszerte hetvenmillió példányban eladott konzolhoz nem adnak ki 3D-s megjelenítést lehetővé tevő szoftverfrissítést. "Valószínűleg a következő gépünkben megpróbálkozunk a 3D-vel. Akkorra tervezzük időzíteni, amikor a 3D-s tévék penetrációja eléri a 30 százalékot" - nyilatkozta Szatoru Ivata, a Nintendo elnöke.

2010: mindenki mozogni akar

Valamivel több, mint három év kellett ahhoz, hogy a korunk csúcstechnikás játékgépeit gyártó Microsoft és Sony eltanulja a Wii-t kitaláló Nintendótól, mivel lehet meghódítani az alkalmi játékosokat. A versenytársaihoz képest nevetségesen gyenge hardverrel rendelkező Wiii azzal tudott nyerni, hogy a legkevésbé volt ijesztő a konzolok közül. Kétkezes, hüvelyk- és mutatóujjakkal irányítható kontroller helyett a japán cég mérnökei két egyszerű, megmarkolható, mozgásérzékelős eszközt adtak az emberek kezébe. A Wiimote-on és a hozzá járó nuncsakun is megtalálható volt az összes iránybillentyű, gomb, analóg joystick, amivel a Playstation vagy az Xbox kontrollerét telerakták, mégis sikerült barátságosan megoldani. A nappaliban hadonászva teniszező, becsúszva bowlingozó, a falra mutató irányítóval tankcsatákat irányító Wii-vásárlók nem érezték magukat gamernek, egyszerűen csak játszottak, ahogy az természetesnek tűnt.

Ezt a természetességet hozhatja vissza az Xbox 360-nal kiegészített nappalikba a Kinect. A Microsoft mérnökei mindent kiépítettek az irányítóból, ami zavarhatja a játékosokat. Két kamera maradt, egy mikrofon és semmi több. A játékosnak nem kell kontrollert tartania a kezében, hiszen ő maga az irányító. A Kinect a test 48 pontját követi, és akár négy játékos mozgását is tudja egyszerre digitalizálni. Ez elég ahhoz, hogy ha elég közel van a játékos a két kamerához, akkor az ujjak mozgását is meg tudja különböztetni a rendszer.


Kinect: mezítláb vezetni nagy élmény

Pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, de az biztos, hogy a Kinect jelentősen visszafogja az Xbox 360-at. A konzol teljesítményének 10-15 százalékát a mozgásfelismerés viszi el. A Microsoft által bemutatott játékokon is látszik a visszafogottabb tervezés: a grafika kevéssé szép, a modellek talán kevéssé részletesek, a programok jobban hasonlítanak egy Wii-játékra, mint egy Xbox-os címre. Mindez azonban el fog törpülni amellett, hogy a játékosok mindenféle speciális irányítók nélkül, a kanapén ülve, papucsos lábukkal taposhatják majd az odaképzelt gázpedált, miközben a levegőben kormányozzák versenygépüket.

Visszafogottan álmodik a Sony

A mozgáskövetésben, illetve a játékosok megmozgatásában a Sony is hisz. A Playstation 3-hoz a Microsoft és a Nintendo megoldásaiból egyaránt merítő Move kontrollert lehet majd megvenni. Az egygombócos fagyihoz hasonlító, világító gömbben végződő Move mozgását a Playstationhöz külön vásárolható Eye kamera követi majd, ám a kütyü markolatába még szereltek különböző mozgásérzékelőket és magnetométereket is, hogy pontosan lehessen tudni, hol és milyen helyzetben van a varázspálcára emlékeztető irányító.


Move: már a reklámtól kardozni támad kedvünk

A Move reklámjából is látszik, hogy a Sony inkább a gamereket próbálja megfogni. Míg a Microsoft családi játékokkal, ugrálós programokkal mutatta be saját kontroller nélküli megoldását, a Sony bemutatójában szerepet kapott a lövöldözés is. A nagyszámú érzékelőnek és a kamerás követésnek köszönhetően valószínűleg a Playstation Move pontosabb - és ami ennél is fontosabb játék közben: gyorsabb - lesz az Kinectnél. A kérdés csupán az, elég felhasználóbarát lesz-e a Move ahhoz, hogy azok is beleszeressenek, akik eddig nem videojátékoztak.

"Ha ugrálni akartok, menjetek ki"

A mozgással irányított játékokkal teli szép új jövőnek nem mindenki örül egyformán. A Microsoft Kinect videojátékok helyett a jószomszédi viszonyt és a családi békét fogja átalakítani a PCMag újságírója, John C. Dvorak szerint. Az ugrálós, hadonászós játékoktól megriadt szakember szerint folyamatosan dobogó gyereklábak, széttaposott szőnyegek és a zaj miatt mérges szomszédok fogják kísérni a Kinect bevezetését. A zajproblémák mellett az zavarja még Dvorakot, hogy a Kinect képtelen arra a fajta pontos vezérlésre, amit a komoly játékosok megkívánnak. Az utolsó kifogása pedig az, hogy a munka után hazaeső emberek a legkevésbé sem akarnak mozogni, ugrálni, csak leülnének a fotelbe, kanapéra, hogy átvigyenek néhány pályát a kedvenc játékukban.

Dvorak egy tényezőt talán elfelejt: a mozgással irányított játékok elég frissek ahhoz, hogy új szokásokat alakítsanak ki. A Nintendo a Wii kiadása óta formálja át a videojátékokról kialakított képet. Korábban például elképzelhetetlen lett volna egy egyensúlyozásra épülő balance board kontroller, mostanra viszont minden kiadó készül a játékba oltott fitneszprogramokkal. A Kinect és a Move ugyanígy elhozhatják az fps-játékokhoz szükséges sebészi pontosság helyett a gyorsaságra és ügyességre épülő játékok tucatjait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!