Országos tömegdemonstrációt tart a kormány eddigi tevékenysége ellen november 27-én az MSZP - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök csütörtökön.
Mesterházy közölte: a rendezvény egyben évértékelő is lesz, amelyet a következő években is megtartanak majd. Azt mondta, a rendezvényre - amelyen a pártpolitikusok mellett civilek is felszólalnak majd - több ezer embert várnak. A helyszínről később adnak tájékoztatást.
Az MSZP elnöke k azt mondta: örül a Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőhöz köthető Demokratikus Charta november 2-ára szervezett tiltakozó akciójának, mert ez is azt mutatja, hogy civilek is fellépnek az Alkotmánybíróság elleni támadás ellen. A LMP egy nappal későbbi demonstrációjáról azt mondta: nem szerveznek közös akciót az LMP-vel, és ő maga sem tervezi, hogy részt vesz a rendezvényen.