Patai Anna: Úgy sírtunk, mintha tesók lennénk

Vágólapra másolva!
A 11 éves Patai Anna Megasztár-ból való távozása várható volt, hiszen a november 5-i este előtt már kétszer is a kiesés szélén állt, de akkor megmentette a zsűri. A kislány cédét, klipet tervezget, visszatérne a következő szériába is, de egyelőre visszaül az iskolapadba.
Vágólapra másolva!

"Dühös vagyok. És nem csak a közönségre, a zsűritagokra is!" - morogta Mester Tamás Patai Anna kiszavazása után, ami azt valószínűsíti, hogy a másik három zsűritag vélte úgy november 5-én, este 11 felé, hogy a kislányak inkább az iskolapadban a helye. A lányt korábban kétszer megmentette a zsűri, így nem keseredett el, amikor mennie kellett. "Hogy Mester Tamás bízott volna leginkább bennem? Nem tudom. Tisztelem a zsűri minden tagját, a döntéseiket, én minden kritikát elfogadtam. Meg szeretném köszönni, hogy egyáltalán idáig eljuttattak" - válaszolta szerényen az [origo] megkeresésére.

"Úgy voltam vele, ha kiesek, ha nem, én akkor is szeretnék jól énekelni - mindig törekedtem, hogy jó produkciót nyújtsak. Kétszer már ott álltam a kiesés szélén, kétszer megmentettek, éreztem, hogy harmadjára nem biztos, hogy ilyen szerencse ér. Minden énekessel jó barátok voltunk, búcsúztatáskor úgy sírtunk, mintha tesók lennénk. Remélem, hogy később is tudunk találkozni" - emlékezett az utolsó estére. Korábban lehetett olvasni, hogy láza is volt, rekedtséggel, hangszálgyulladással küzdött, utóbbit sós vízzel, kalciumtablettával kúrálták - de a kiesés nem ezen múlott, a problémák hetekkel korábban jöttek.

Budapesten él, ötödikes, jövő héten, hétfőn pedig megy vissza az iskolába, az osztálytársaihoz, barátaihoz. Mivel vannak közegek, amelyek kivetik magukból a sikeresebbet, van rá esély, hogy nem mindenki fogadja majd szívesen. "Amikor visszatértem az osztályba, nem éreztem haragot, semmi rosszindulatot, támogattak a társak, az osztályfőnököm is" - mondta erről.

Az eddigi Megasztár-okból Király Viktor, Tóth Vera, Tóth Gabi, Caramel és Rúzsa Magdi volt a kedvence, majdnem mindenkivel találkozott is, negatív élménye nem maradt róluk. Ha lesz még Megasztár, akkor újra indulni kíván: "Nemcsak azért fogok jelentkezni, mert most kiestem, és újra bizonyítanék, hanem azért, nem hagyom abba az éneklést. Ha megint csak korhatár nélküli lesz a műsor, akkor fogunk találkozni, mert mindenem az énekelés."

tv2

Nagyon szereti a popzenét, a rockot, tinilányként kedvence Miley Cyrus, Selena Gomez, azaz a Disney Channel műsoraiból (így a Hannah Montaná-ból) ismert sztárok. "A Mega-házban sok próba volt, de ha volt szabadidőm, akkor inkább tanultam. Ha megvolt a tanulás is, akkor néztem egy kicsit a Disney-t. Mellettük még Michael Jackson volt a példaképem, nagyon sajnáltam, amikor meghalt. Ő is piciként kezdte az éneklést, mint én" - fejtegette.

Tervei vannak, menedzsere még nincs: "Reméljük, hogy lesz olyan, aki segít a zeneiparban. Zeneszerzéssel, szövegírással még nem próbálkoztam, talán, ha lesz saját cédém, akkor kipróbálom ezeket is. Klipet, albumot, nagyon szeretnék, mert ha látom, hogy az emberek boldogok, akkor attól én is az leszek. A keddi megasztáros klubkoncerteken is jól éreztem magam, ezeken továbbra is fellépek."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!