A 18 évesnél idősebb internetezők 24%-ának van jelenleg okostelefonja Magyarországon, míg a többiek közel fele szeretne okostelefont a jövőben. Egy éven belül az emberek kicsit kevesebb, mint negyede tervezi, hogy ilyen készüléket vásárol - az áttöréshez azonban arra volna szükség, hogy a jelenleg sok esetben drágának tartott készülékek ára a lélektani határként meghúzott 30 ezer forint alá essen.
Ha 2011 karácsonyig sikerül ez alá az szint alá szorítani az árakat, nagyok sokan találnak majd okostelefont a karácsonyfa alatt, aminek hatására akár meg is duplázódhat idehaza az okostelefon-tulajdonosok száma.
Akik okostelefont szeretnének, azok elsősorban azzal indokolják döntésüket, hogy ezekben a készülékekben több a funkció, magasabb a technikai szintjük, de meghatározó az egyszerű emberi kíváncsiság is. Érdekes, hogy azok, akik elutasítják az eszközt, részben ugyanazokra az érvekre hivatkoznak, ami mások számára előnyként jelenik meg: 20% szerint azért nincs szüksége okostelefonra, mert az tele van felesleges funkciókkal.
Úgy tűnik, hogy az idehaza leginkább jellemző, 1,5-3 éves átlagos készülék-lecserélési időt figyelembe véve nem várható, hogy gyorsan többségbe kerülnének Magyarországon az okostelefont használók.
Továbbra is igaz azonban, hogy az emberek többségét hidegen hagyja, milyen operációs rendszer van a mobiljukon, hiszen a válaszadóknak csak mintegy a fele tudta egyáltalán megnevezni telefonja alapszoftverét.
Napjainkra az Android vált a legismertebb mobil operációs rendszerré: a felmérésben résztvevők 38%-a mondta, hogy ismeri a rendszert és már ezzel a relatíve alacsony értékkel is az első helyen tudott végezni a Google telefonszoftvere. Annak ellenére az Android a legismertebb, hogy az eladási statisztikákból tudható, egyelőre még a Symbian a legelterjedtebb rendszer idehaza - csakhogy az emberek ennek nincsenek tudatában.
Az adatokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az Android 12 hónap alatt szorosan felzárkózott a Symbian mögé Magyarországon és ha ez a lendület nem törik meg, akkor várható, hogy 2011 az Android éve lesz Magyarországon.
Az Ipsos kutatására 2011 márciusában került sor a cég online lakossági panelén, több mint 1400 válaszadó részvételével. Az adatok a 18 évnél idősebb rendszeres internetezőkre nézve reprezentatívak.