Vágólapra másolva!
Josep Guardiola számára éppen a Real Madrid elleni szombati bajnokin üthet vissza, hogy szűk a Barcelona kerete, kérdés, kit választ az edző Gerard Piqué mellé középső védőnek. José Mourinho több variációt kipróbált az elmúlt bajnokikon, elképzelhető, hogy extra középpályát állít össze az első klasszikusra.

Tizenhét nap alatt négyszer meccsel majd a Real Madrid és a Barcelona, a sorozat a szombat esti bajnokival indul. (A két óriásklub egykori és jelenlegi sztárjainak várakozásairól, a rangadó előzményeiről itt olvashat.) Bár a négyes szériából a bajnoki tétje a legkisebb, mivel a Barca tetemes előnnyel áll az élen, az alaphangot ez a meccs adja meg a spanyol kupa döntőjére és a Bajnokok Ligája oda-visszavágós elődöntőjére is, nagyon nem mindegy tehát, milyen taktikával indulnak neki a csapatok.

Extra védekező középpályás a Realnál

José Mourinho szerint a mérkőzések egymástól teljesen függetlenek, és semmilyen hatással nincsenek egymásra. Ezt talán maga sem hiszi el, de tudjuk róla, hogy nyilatkozataival igyekszik levenni a terhet játékosairól. Aztán áttenni másra, mondjuk a bíróra. A portugál kijelentette, hogy gyakorolni fogják a tíz emberrel való játékot, mert ahányszor csak a Barcelona ellen játszott a csapata, mindig kiállították egy játékosát.

Azért Mourinho teljes létszámos taktikában is gondolkodik, kell is változtatnia, mert ősszel 5-0-al küldte haza a Barca a Realt. Akkor bebizonyosodott: a madridiak megszokott felállása és játéka Messiék ellen nem működik. Mourinho az utóbbi időszakban alighanem részben már a katalánok elleni összecsapásokra készülve variálta csapatát: míg a bajnokság elején csak nagyon ritkán változtatott a kezdő tizenegyen, addig a legutóbbi négy mérkőzésen mindig módosított, és nem mindig kényszerűségből.

Az Athletic Bilbao ellen például három védekező középpályással állt ki, ez lehet a terve a Barca ellen is. Mindez azt jelentené, hogy Xabi Alonso és Sami Khedira mellett Pepe szerepelne ebben a csapatrészben, aki a portugál válogatottban többször is játszott védekező középpályást, de nem lehet kizárni Lassana Diarra bevetését sem.

Forrás: AFP/Josep Lago

A három védekező középpályás (a spanyol szakzsargon szerint trivote) lehetővé tenné a madridiaknak, hogy a pálya középső harmadában fölényt alakítsanak ki, illetve sokkal jobban lekövessék az ellenfél labda nélküli mozgását. Ebben a rendszerben ugyanakkor a Real vérbeli középcsatár nélkül kezdene: Cristiano Ronaldo mögött Mesut Özil és Ángel di María kaphat lehetőséget, akiknek ki kell venniük a részüket a védekezésből is. A madridiak esetleges sikerének az lehet a kulcsa, hogy milyen gyorsan tudnak védekezésből támadásba váltani: Di María, illetve Ronaldo sebessége remekül jöhet, főleg, hogy a Barcánál éppen a védelem tengelyében lehetnek problémák.

Guardiola dilemmája

Ebből a csapatrészből ugyanis Eric Abidal és Carles Puyol is hiányzik, így aztán Josep Guardiola a legutóbbi meccseken Sergio Busquetst és Javier Mascheranót is kipróbálta középhátvédként. Mivel az argentin eltiltását tölti, így most ő sem játszhat: Gerard Piqué mellett vagy Busquets lesz a másik középhátvéd, vagy pedig Gabriel Milito. Előbbi megoldás esetén viszont Busquets hiányozhat a középpályáról, ahol Seydou Keita nem képes hasonlóan labdabiztos játékra. Milito bevetése a védelemben egyértelműen rizikófaktornak számít, hiszen nemrég tért vissza hosszú sérülése után, és kifejezetten bizonytalanul futballozott. Guardiola számára a lehető legrosszabbkor üthet vissza, hogy a Barca kerete kifejezetten szűk, legalábbis a Realéhoz képest.

Barca-Real, Real-Barca szótár

Manita - Azaz kezecske. Amikor a Barcelona novemberben 5-0-ra verte ősi riválisát a Camp Nouban, a drukkerek új köszöntést találtak ki maguknak: tenyerüket és öt ujjukat felmutatva jelezték, hogy ötöst rúgtak a Realnak. A kifejezés átment a köztudatba Spanyolországban, és a napokban kisebbfajta felzúdulást okozott, hogy az egyik egészségbiztosító társaság elárasztotta Barcelonát reklámjaival, amelyben a katalán focisták a kezüket mutatva hirdetik a céget.

Canguelo - A madridi sportsajtó kedvelt kifejezése, ami arra utal, hogy a Barcelona tart a Real Madridtól, illetve attól, hogy az ősi rivális az utolsó pillanatban megelőzheti őket. Az AS és Marca mindezt arra alapozza, hogy a Real 2007-ben és 2008-ban is sokáig a Barca mögött állt a tabellán, és csak a bajnokság hajrájában állt az élre, kihasználva a rivális botlását. A madridi újságok azóta a Barcelona gyengébb meccsei után rögtön előjön a szóval, valósággal szuggerálva, hogy a katalánok félnek a hibázástól. A gond csak az, hogy a Barca sehogyan sem akar hibázni.

Culé - A Barcelona-drukkerek beceneve, ami katalán nyelven feneket jelent. A kifejezés onnan ered, hogy a klub legelső stadionjában a szurkolók úgy ültek a lelátón, hogy az utcán elhaladó emberek csak rengeteg hátsót látták egymás mellett.

Merengues - A Real Madrid-szurkolókat, illetve magát a csapatot szokták így nevezni. A merengue egy tojásfehérjéből és cukorból készült édesség, gyakorlatilag habcsók - a madridiak mezük színe után kapták.


www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!