Augusztusban éves összevetésben 3,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, júliushoz képest azonban 0,1 százalékkal csökkentek - közölte kedden reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez valamivel meghaladja az elemzői várakozásokat, a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők ugyanis 3,4 százalékos ütemre számítottak.
A KSH jelentése szerint a változékony élelmiszer- és energiaárak nélkül számított, úgynevezett maginfláció 3,1 százalékos volt augusztusban, havi szinten 0,2 százalékkal emelkedett. A "nyugdíjas-infláció", amely a nyugdíjasok által vásárolt termékek és szolgáltatások árváltozását mutatja, 4 százalékkal emelkedett éves szinten, vagyis meghaladta a fő adatot. Az augusztusi adat az infláció gyorsulását jelzi, mert júliusban éves összevetésben 3,1 százalékkal emelkedett az árindex, a nyugdíjas-infláció pedig 3,4 százalékos volt.
Dráguló üzemanyagok, olcsóbb élelmiszerek
A különböző termékcsoportok közül júliushoz viszonyítva az élelmiszerek árai 1,1 százalékkal csökkentek, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 11,6 százalékos árcsökkenése és a többi élelmiszer 0,2 százalékos átlagos árnövekedése eredményeként. A főcsoportok közül az egyéb cikkek árai emelkedtek a legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal nőtt. Az üzemanyagárak növekedése várható volt, mert a júliusi inflációs adat közlésekor a KSH közölte, hogy az üzemanyagárak július második felében emelkedtek, s ez majd az augusztusi inflációban jelentkezhet az adatzárás huszadikai dátuma miatt. Emelkedtek a szeszes italok, dohányáruk árai is, 0,5 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni az előző hónaphoz képest.
Éves szinten az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,3 százalékkal emelkedtek, a termékcsoporton belül jelentősen - közel 60 százalékkal - nőtt a liszt ára, a cukor 46,3, az étolaj 28, a péksütemények 16,6, a kávé 16,3, a kenyér 13,8, a tej 13,2 és a sajt 10,2 százalékkal drágult. 2010 augusztusához képest az egyéb cikkek ára 5,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a járműüzemanyagok 13,6 százalékkal drágultak.
Nyáron a jegybank elérhetőnek látta az inflációs célt
A Magyar Nemzeti Bank a nyáron publikált inflációs jelentésében azzal számolt, hogy a magas nyersanyagárak miatt az idén 4 százalék körül lehet az infláció. A jegybanki elemzésben szereplő prognózis szerint a globális költségnyomás fokozatos csökkenése várható, és a költségsokkok kifutása miatt mérséklődhet az infláció. A jelentés a gyenge belföldi kereslet és a laza munkaerőpiac ár- és bérleszorító hatását az inflációt visszafogó hatásként említette. Az utóbbiak miatt a jegybanki elemzés szerint a jelenleg 6 százalékos kamatszint mellett a jövő év végére elérhető a 3 százalékos (plusz/mínusz 0,5 százalékos) középtávú inflációs cél. A jegybank szerint a tavalyi 4,9 százalék után az idén 3,9, jövőre pedig 3,6 százalékos lehet az infláció, a maginfláció pedig a 2010-es 3 százalékról 2,8 százalékra mérséklődhet az idén, és jövőre is azonos mértékű ütemmel lehet számolni.
A Reuters hírügynökség rendszeres havi felmérése szerint augusztusban a megkérdezett elemzők a júliusi 3,1 százalékos infláció után tovább csökkentették a 2011-re vonatkozó prognózisaikat, decemberre 3,35 százalékos inflációval számolnak az előző hónapban közölt 3,5 százalék után, míg 2011 egészére a korábbi 4 százalékkal szemben 3,8 százalékos inflációval számolnak. A jövő év végére továbbra is 3 százalékos inflációt várnak az elemzők, 2012-re átlagosan 3,2 százalék a konszenzus, ez megegyezik az előző hónapban közölttel. A Reuters-felmérés szerint a második negyedéves 1,5 százalékos éves növekedést mutató GDP-adat után az elemzők 0,8 százalékponttal, 2,0 százalékra vitték le az idei előrejelzésüket, és az elemzők visszavettek a jövő évi GDP-előrejelzésből is, a korábbi 3 százalékkal szemben 2,4 százalékos bővülést valószínűsítenek.