Három gyerek meghalt és több mint ötven súlyosan megbetegedett, miután patkánymérget tartalmazó ételt evett az iskolai menzán Peruban - számolt be internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium. A meghalt gyerekek hat és tíz év közöttiek voltak. A mérgezéstől három felnőtt is megbetegedett, őket is kórházba kellett vinni.
A gyerekeket egy szegényeket segítő kormányzati étkeztetési program keretében látták el egy hegyi faluban, az ország északi részében - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium. Úgy tudni, hogy a menzán feltálalt halat és rizst olyan kondérban főzték, amelyben korábban patkánymérget tároltak.
Az egyik elhunyt gyerek édesanyja azt nyilatkozta, hogy a gyerekek mérgezés jeleit mutatták. "Azt gondolom, hogy méreg lehetett, mert az iskolába járó gyerekek szinte mind belilultak" - mesélte az asszony.
A rendőrség és a perui egészségügyi minisztérium illetékesei vizsgálják, hogyan kezelték az ételeket a konyhán.