Ötven év után most látták először Izraelben az apró testű izraeli feketebéka, vagy más néven palesztin béka (Discoglossus nigriventer) faj egy példányát - mondta Omri Gal, az izraeli Park- és Természetvédelmi Hatóság munkatársa. A fajt ezidáig kihaltnak hitték. "Elképesztő ez a felfedezés, hiszen most másodszorra is lehetőségünk nyílik rá, hogy megmentsük őket" - tette hozzá.
A feketebékák eredetileg az észak-izraeli Hula-völgy mocsaras területein éltek. Az 1950-es években azonban lecsapolták élőhelyeiket a malária elleni küzdelem során. A területet nemrég újravizesítették a közelben lévő halastavak és források vizének felhasználásával, valószínűleg emiatt bukkanhatott fel ismét a kétéltű. Feltételezésünk szerint több példány is él a térségben - mondta Dana Milstein víziökológus kutató.
Elmondása szerint már a lecsapolás előtt is alacsony volt a palesztinbéka-populáció mérete, és csak nagyon keveset lehetett tudni a fajról. Az 1940-es években befogott példányok egyike például megette a társát, amelyből a szakemberek arra következtettek, hogy kannibál kétéltűekről van szó. Az apró feketebéka kihaltként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) november elején frissített, a fajok veszélyeztetettségét minősítő Vörös Listáján. A most talált és befogott állat sorsáról még nem döntöttek a szakemberek, de az a cél, hogy minél előbb visszaengedjék élőhelyére - tudósít az izraeli Haaretz napilap.