Vágólapra másolva!
A címvédő Eger jutott elsőként a férfivízilabda ob I fináléjába, miután az elődöntős párharc második mérkőzésén is legyőzte a Szeged csapatát. Az Eger hazai medencében 10-9-re nyert, s miután a keddi első, idegenbeli összecsapáson 14-11-re diadalmaskodott, 2-0-ra nyerte a párharcot. A csütörtöki meccsen az egriek hamar elhúztak 3-0-ra, a nagyszünetre azonban már 5-5-ös döntetlennél vonultak el a felek. A folytatásban végig szoros maradt az állás, majd 9-9 után Varga II Zsolt gólja döntött a továbbjutásról.

Eredmény, rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés:
ZF-Eger - A-Híd Szeged Beton VE 10-9 (3-0, 2-5, 3-2, 2-2)
gól:
Graham 3, Biros, Hosnyánszky 2-2, Bundschuh, Kovács G., Varga II. Zs. 1-1, illetve Kayes, Molnár, Török 2-2, Kunac, Kiss Cs., Younger 1-1
döntőbe jutott: az Eger, 2-0-s összesítéssel.

A szegedi 14-11-es diadalt követően az egri csata esélyese már egyértelműen a hazaiak bajnoki címvédő együttese volt, s úgy is kezdtek, hogy a papírformát valóra váltják. Jó darabig ugyan inkább úszóverseny jelleget öltött az összecsapás, merthogy le-föl száguldoztak a csapatok minden kézzelfogható eredmény nélkül. Míg nem az első negyed közepén a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter - egy kapufán landoló bomba után - előbb parádésan ejtett, majd megúszást követően újfent közelről vette be Baksa László kapuját (2-0). A Szegedet megfogták az egri rohamok, amelyekből egyet a balkezes légiós, Kevin Graham még a nyitó játékrészben váltott gólra (3-0).

A második negyedben a csongrádi vendégmunkás, Joseph Kayes a megfelelő pillanatban volt megfelelő helyen: ő lőhette be zavartalanul a háromszoros ötkarikás aranyérmes kapusról, Szécsi Zoltánról hozzá pattanó labdát, majd a vendégek szintén háromszoros olimpiai bajnok centere, Molnár Tamás nyúlt bele remekül egy passzba (3-2).

A délszláv légiós, Aljosa Kunac révén pedig - mivel a sokadik hazai akció is eredménytelenül zárult - már 3-3-ra álltak a felek, ám a frissen vízbe szállt pekingi olimpiai bajnok, Hosnyánszky Norbert szinte azonmód kipókhálózta a jobb felső sarkot (4-3). Még a nagyszünet előtt Kayes kihasznált egy ziccert, és távolról Török Béla is betalált, ez utóbbi mozzanat előtt azonban az első félidő legemlékezetesebb megoldásával Hosnyánszky egészen parádés gólt csavart messziről a vendégek kapujába (5-5).

A harmadik nyolc perc elején Kiss Csaba villant távolról, így először vezettek a szegediek a meccs folyamán (5-6). Igaz, nem sokáig: Bundschuh Erik alkalmi centerként szép húzást mutatott be (6-6). A gyors adok-kapok után viszont hibák sora következett mindkét oldalon, s befagyott a 6-6-os állás. Aztán emberelőnynél a szegediek vetettek véget előbb a negatív szériának: a légiós Aaron Younger célzott pontosan, de ugyanígy cselekedett Graham is (7-7). A negyed legvégén pedig Kovács Gábor jóvoltából visszavette a vezetést az Eger (8-7).

A záró játékrészben Molnár fórnál befejező emberként jeleskedett, ám a döntetlen állás tiszavirág életűnek bizonyult, mert Graham megúszásból a hálóba pattintott (9-8). A hat az öt elleni játék azonban gyors szegedi egyenlítéssel járt: Török lőtt a bal felsőbe (9-9). Ám a felelet sem késett: kevesebb, mint három perccel a vége előtt Varga II. Zsolt pattintott ügyesen (10-9). Ez - mivel több találat már nem született - megpecsételte a Szeged sorsát: nyert másodszor is, így döntőbe jutott az Eger.

A másik ágon a Honvéd 1-0-ra vezet a Vasas ellen, a második mérkőzést péntek este 18.30-kor rendezik a Kőér utcában.

További eredmények, az 5-8. helyért:
FTC-Fisher Klíma - Debrecen 9-14 (2-2, 3-4, 1-7, 3-1)
legjobb góldobók:
Paján 4, Czigány 2, illetve Varga T. 5, Létay 3
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0, a Debrecen javára

a 11. helyért:
PVSK-Fűszért - BVSC-Zugló 7-4 (3-1, 0-2, 2-0, 2-1)
legjobb góldobók:
Hoppál, Bóbis 2-2, illetve Borsós, Rajna, Hóna, Bedő 1-1
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!