Az új Apple-vezér cégére gyakorolt hatását a Fortune amerikai üzleti magazin foglalta össze, amelynek szerzője, Adam Lashinsky az év elején egy, az Apple cég működésének kulisszatitkait feldolgozó könyvet is írt. Lashinsky úgy véli mivel Tim Cook már tizennégy éve dolgozik a gyártónál, képes fenntartani a társaság egyedi vállalati kultúráját. Ugyanakkor a meglehetősen összeférhetetlennek tartott, tavaly októberben elhunyt Steve Jobsétól jócskán eltérő személyisége az Apple működésére is hatással van.
Az új vezér bárkivel hajlandó ebédelni
Jobstól eltérően Cooktól nem rettegnek az Apple alkalmazottai, ráadásul a cég új vezetője hajlandó bárkivel együtt ebédelni a társaság központjának éttermében, míg Steve Jobs csak a cég vezető dizájnerét, Jonathan Ive-ot részesítette ebben a kegyben. A Fortune szerint Tim Cookot ugyan sokat követelő főnökként ismerik kollégái, ám nem rettegnek tőle úgy, mint a sokszor kiszámíthatatlanul viselkedő Jobstól.
Tim Cook az új iPad bemutatóján
Lashinskynak egy korábbi Apple-dolgozó egy rövid történettel vázolta fel a vállalatnál végbemenő változásokat. E szerint nemrég a vállalatnál jelenleg is alkalmazásban álló mérnök ismerősével ebédelt együtt, aki az étkezés végén - a szokásostól eltérően - jelezte, hogy még maradt ideje meginni egy kávét is barátjával - bár a kevésbé feszített munkatempó lehet, hogy nem lesz jó hatással a vállalat eredményeire.
A úgy tudja, hogy egy pénzügyi befektetőknek tartott előadáson is váratlanul felbukkant Tim Cook a cég egyik konferenciatermében, ahol maga is végighallgatta a vállalat pénzügyi vezetőjének előadását. Hasonló eseményen elődje biztosan nem vett volna részt, vagy biztosan félbeszakította volna az előadót, hogy előadhassa saját véleményét. A vállalat egyik korábbi felsővezetője a lapnak azt mondta, hogy szerinte az Apple a korábbinál konvervatívabb működésre áll át, szakítva a korábbi gyakorlattal, amikor mindent Steve Jobs akart felügyelni.
Továbbra is őrzik a titkokat
Ugyanakkor Cook sem akar szakítani az Apple jól bevált stratégiájával, amelynek egyik alappillére a készülő termékekről való információk kiszivárgásának teljes körű megakadályoza. Áprilisban a társaság egy bérelt hotelben tartotta meg azt az extra titkos stratégiai megbeszélését,a melyen a száz legfontosabbnak tartott dolgozót hívták meg: a cégbeli pozíciótol függetlenül összehívott megbeszéléseket még Jobs vezette be a társaságnál. A lap értesülései szerint az itt elhangzott követendő stratégiai irányvonalakkal a résztvevők maradéktalanul egyetértettek.