Az elmúlt években már erősen leszálló ágba kerülő, és gyakorta a mérlegeléseken is elbukó Castillo a Johnson-Fonfara gála programjában kapott lehetőséget, ellenfele pedig a több mint egy éve inaktív, szintén mexikói Ivan Popoca volt.
A 38 éves Castillo jól kezdte a váltósúlyú találkozót, és már a 2. menetben padlóztatta egy bal horoggal 30 éves honfitársát, azonban végül sérülés, pontosabban sérülések miatt kellett idő előtt befejezni a találkozót, ugyanis Popoca mindkét szeme felszakadt. A vérben úszó Popocát Pete Podgorski mérkőzésvezető a 8. menet végéig engedte bokszolni, majd a szünetben leléptette, és kihirdette Castillo győzelmét.
A gála főmeccsén a korábbi többszörös világbajnok Glen Johnson némi meglepetésre egyhangú pontozással szenvedett vereséget a kevéssé ismert lengyel Andrzej Fonfarától. Johnson a kudarc után úgy döntött, hogy visszavonul, döntését azzal indokolta, hogy már nem tudja elérni igazi célját, hogy világbajnok legyen, egyéb dolog pdig nem motiválja a bokszban, így inkább átengedi a terepet a fiatalabb harcosoknak.