Ismét esett, ismét Alonsóé a pole
2012. július 21. 13:48
Fernando Alonso zsinórban második, összesen huszonkettedik pole pozícióját szerezte meg a Német Nagydíj folyamatosan változó időjárási körülmények között zajló időmérő edzésén, 4 tizedmásodpercet verve Sebastian Vettelre. Mögöttük a Red Bull másik versenyzője, Mark Webber végzett, mivel azonban rá az éjszakai váltócsere miatt öt rajthelyes büntetés vár, a 3. helyről a német közönség örömére, akárcsak két hete Silverstone-ban, az esőben ismét remekül vezető Michael Schumacher rajtolhat majd.
Az edzés száraz pályán vette kezdetét, és a Q1-ben még nem is esett. Közvetlenül utána viszont eleredt, így a Q2-ben már az intermediate, a Q3-ban pedig az esőgumikat kellett bevetniük a csapatoknak. Így az időmérő alatt szokatlan módon mind a négyféle Pirellit használták a versenyzők.
Alonso az első két etapot csak a 4. helyen zárta, ám a döntőben, amikor a legvizesebb volt az aszfalt, legyőzhetetlennek bizonyult. Vettelt azzal a taktikai trükkel sikerült maga mögé utasítania, hogy a Q3 közben kiállt egy új szett, a gumimelegítő paplanok jóvoltából még magas hőmérsékletű esőgumiért, amelyen további két mért körre futotta az idejéből. A Ferrari ügyes húzása bevált. Alonso a Q3 elején azt mondta a rádión, hogy túl sok a víz a pályán, ez azonban végül nem okozott gondot számára. "Most is az a véleményem, hogy a körülmények az elviselhetőség határán voltak" - mondta. "Néhányszor felúsztam a vízen, de a kör többi része jól sikerült."
A szemlátomást bosszús Vettel úgy érezte, az autója elég gyors lett volna a pole-hoz. "Meg kell néznünk Alonso stratégiáját, mert az talán jobb volt a miénknél, bár ilyen viszonyok között mindig lutri egy kicsit az eredmény" - vélte. "Holnap a McLarent sem lehet leírni, mert amúgy egész hétvégén gyorsak voltak." Webbernek a büntetése miatt a 8. helyről kell rajtolnia, éppen a McLaren párosa mögül. A másik két versenyző, akinek kicserélték a váltóját - Romain Grosjean és Nico Rosberg - a Q2-ben reménytelenül lassú volt az intermediate gumikon. Csak a 15. illetve 17. helyeken végeztek, ezért a 19. és 21. rajtkockába csúsznak vissza.
Schumacher ezzel Vettelhez és Nico Hülkenberghez hasonlóan 5:5-re egyenlítette ki a mérlegét a csapattársához képest, amikor 4. lett a Q3-ban. A Q2-ben még jobban ment, de a hazai pályáján így sem lehet elégedetlen. Aggodalomra csak az ad okot számára, hogy magán a versenyen várhatóan száraz lesz az idő, és olyan körülmények között a Mercedes már Silverstone-ban sem volt erős. A helyi közönség ma Hülkenberg 5. helyének is örülhetett, ami azt jelenti, hogy holnap három német indul majd az első négy rajtkockából.
A McLaren felemás időmérőt zárt, hiszen Lewis Hamilton a Q2-ben mindenkinél gyorsabb volt, a döntőben viszont érthetetlenül lelassult, és idén először kikapott csapattársától, Jenson Buttontól. "A Q1-ben, száraz pályán és a Q2-ben is erősek voltunk. Úgy éreztem, a végén is rendben vagyunk, fogalmam sincs, a többiek hogy tudtak annyit gyorsulni" - ismerte el. "Az aszfalt folyamatosan száradt fel, úgyhogy ha mehetek még egy kört, valószínűleg előrébb végzek. Olyan volt, mintha jégen vezetnék."
A Q3-ban Button is kiment egy új garnitúra meleg esőgumiért, ám a McLaren az ő kiállását nem időzítette olyan tökéletesen, mint a Ferrari Alonsóét, mert csupán egyetlen körre maradt ideje. "Kijöttünk új gumikért, mert azt hittük, a magasabb hőmérséklet miatt jobban fognak működni, de nem így történt" - ismerte el. "Az autónk azonban szárazon nagyon jól megy."
Kimi Räikkönen 5,190 másodperces hátránnyal lett utolsó a döntőben, Grosjean autójában pedig a KERS is elromlott, a Lotus azonban versenykörülmények között ismét veszélyesnek ígérkezik. A bizonytalanságot fokozza, hogy a szombat délelőtti szabadedzésen, amikor száraz volt a pálya, nem mindenki tesztelte az autóját magas üzemanyagszinttel. "A McLaren megtette, de szerintem sem a Red Bull, sem a Ferrari nem" - figyelmeztetett Vettel.
Az edzésről élőben készült tudósításunkat a tabella alatt olvashatják.
Egyelőre nem esik a Hockenheimringen, de észak-nyugat felől közelednek az esőfelhők. Elvileg az edzés elejére érnek a pálya fölé.
Az időmérő előtti utolsó szabadedzést Fernando Alonso nyerte Lewis Hamilton és Sergio Pérez előtt.
Nico Rosberg, Mark Webber és Romain Grosjean öt hellyel hátrébb fog indulni vasárnap, mint a mai időmérőn megszerzett pozíciójuk, mivel mindhármuknak váltót cseréltek az autójukban.
Lewis Hamilton eddig átlagosan 0,44 másodperccel volt gyorsabb az eddigi kilenc időmérőn idén, mint csapattársa, Jenson Button.
A BBC időjárás jelentője szerint közepes vagy erős esőre lehet számítani az időmérőn, a száraz idő gyakorlatilag elképzelhetetlen a következő egy órára.
Vettel 4 - 5 Webber
Button 0 - 9 Hamilton
Alonso 9 - 0 Massa
Schumacher 4 - 5 Rosberg
Räikkönen 3 - 6 Grosjean
di Resta 5 - 4 Hülkenberg
Kobajasi 6 - 3 Pérez
Ricciardo 8 - 1 Vergne
Maldonado 7 - 2 Senna
Kovalainen 7 - 2 Petrov
De la Rosa 9 - 0 Karthikeyan
Glock 6 - 2 Pic
A McLaren azt mondta Buttonnak, hogy 14:10 kor fog elkezdeni esni. Ez azt jelenti majd, hogy mindenki azonnal ki fog menni a Q1-ben.
Az első mért körök után Maldonado vezet 1:18.317-es idővel.
Jelenleg Alonso vezet már Button és a két Mercedes előtt. Hamilton az ötödik.
1:22.074 a jelenlegi 107 százalékos idő, a HRT-nek és a Marussiának ezt kell megdöntenie, hogy indulhasson a versenyen. Ez a jelenlegi időket elnézve nem lesz probléma.
1:16.383-as körével Lewis Hamilton átvette a vezetést, Button 12 századdal mögötte a második.
A legutóbbi köre nem érvényes, mert az egyes kanyarban túl szélesen fordult.
A svájci istálló azt írta Twitteren, hogy valószínűleg csak a Q2-re érkezik meg a csapadék.
A japán versenyző befurakodott a McLaren szendvicsbe, hátránya 2,5 tized Hamiltonhoz képest.
Jonathan Neale,a McLaren ügyvezetője szerint a Németországba hozott fejelsztési csomag bevált, de ettől még nem fogják azonnal utolérni a Red Bullt és a Ferrarit.
Abszolút szektorokat futott a német háromból kettőben.
A hétvége első 1:16 alatti körét (1:15.693) a finn futotta, meglepetésre nem a lágy, hanem a közepes gumival ugrott a tabella élére.
Öt perccel a Q1 vége előtt a brit biztos a továbbjutásban, jelenleg a második.
A mexikói lágy gumival a második, Rosberg közepessel a harmadik.
Räikkönen nyert Pérez és Rosberg előtt, Schumacher az utolsó pillanatban jutott tovább, amikor az utolsó köre a 17. helyre "repítette".
Vettel csak a 10. Webber a 13.
A kiesők: Vergne, Kovalainen, Petrov, Pic, Glock, de la Rosa, Karthikexan.
A Q2 előtt megérkezik a csapadék a Hockenheimringre a radarok szerint.
Az utolsó körében két szektor után még kiseő helyen állt a hétszeres világbajnok, de aztán végül 5 századdal megverte Jean-Eric Vergne-t, és továbbjutott a 17. helyen a Q2-be.
A francia marussiás megverte német csapattársát, pedig délelőtt alig tudott gyakorlni száraz pályán a motorcseréje miatt.
Tumultus a pályán, mindenki menni akar, amíg még viszonylag száraz a pálya. Már esik az eső, mindenki intermediate gumin van kint.
Vettel vezet 1:38.505-ös körével, Alonso 16 ezreddel a második.
A spanyol majdnem felöklelte hátulról csapattársát a visszajátszás szerint.
1:37.927-es körrel állt az élre Hamilton, Schumacher 8 századdal van mögötte. Vettel a harmadik, Alonso a negyedik.
A finn a 8. helyen áll jelenleg.
A McLaren pilóta 1:37.365-re javított. A 17. helyen álló Rosberg autóján már esőgumi van, ami nem jelenet túl sok jót neki és a többi kieső helyen lévőnek.
Már a versenyzők fele esőgumival van kint, de nem lehet már javítani az időkön.
Úgy tűnik, Massa, Grosjean és Rosberg is ki fog esni. Utóbbi kettő nagyon hátulról fog holnap rajtolni, mert 5 helyes rajtbüntetésük is van.
A Sachs kanyarban csúszott ki, de kis ralizás után visszatért a pályára. Csapattársa, Räikkönen eközben azon panaszkodott a rádión, hogy Pérez többször is feltartotta a gyors körében. A finn még így is továbbjutott, de csak épp, hogy.
Hamilton nyert Schumacher és Vettel előtt.
A kiesők sorrendben: Ricciardo, Pérez, Kobajasi, Massa, Grosjean, Senna, Rosberg.
Olyan az idő, mint két hete Silverstone-ban. Még az is lehet, hogy elhalasztják a Q3-at.
Mindenki esőgumival ment ki a pályára, az eső mintha elállt volna.
Ami meglepő, hogy nem kanyarban, hanem egyenesben pördült meg, valószínűleg egy tócsán. Sokat ment a füvön, mire vissza tudott térni. Az eső közben elállt.
A német világbajnok 1:4.605-ös körrel vezet, mögötte Alonso és Hülkenberg áll.
Vettel is javított, csak egy tizeddel verte Schumachert. A két német 1,8 másodperccel mindenki előtt, a Harmadik Hamilton.
1:40.904-es körrel az élen a spanyol Webber és Vettel előtt.
Alonso, Vettel, Webber, Schumacher, Hülkenberg, Maldonado, Button, Hamilton, di Resta Räikkönen a sorrend a Q3 végén.
Button idén először győzte le Hamiltont.
Schumacher a harmadik helyről fog rajtolni Webber büntetése miatt.