Iszlamista vezető kapott börtönt Norvégiában

Vágólapra másolva!
Krekar molla egy év börtönt kapott, mert a norvég bíróság szerint erőszakos cselekményekre buzdította híveit. A kurd vezetőt már korábban is börtönre ítélték, mert halálosan megfenyegetett egy norvég minisztert.
Vágólapra másolva!

Újabb fenyegetések miatt egy év börtönre ítélték Norvégiában Krekar molla iszlamista iraki kurd vezetőt, néhány hónappal az után, hogy hasonló okok miatt már elítélték - közölték szerdán a norvég igazságügyi szervek. Az Anszar al-Iszlám iraki kurd iszlamista csoport alapítója 1991 óta él a skandináv országban. Most abban találták bűnösnek, hogy erőszakos cselekményekre bujtogatta híveit a világhálón arra az esetre, ha elítélnék őt.

A Paltalk.com közösségi portálon ez év március 24-én - akkori perének ítélethirdetése előtt - közölte, hogy bebörtönzése öngyilkos merényletekhez vagy véletlenszerű támadásokhoz vezethet Norvégiában, Kjell Magne Bondevik egykori kormányfőt említve pedig nem zárta ki az emberrablások lehetőségét sem.

Két nappal később a mollát fenyegetés miatt öt év börtönre ítélte egy oslói bíróság. A testület ugyanis megalapozottnak találta a norvég államügyészség vádjait, amelyek szerint a molla 2010 júniusában halállal fenyegette meg Erna Solberg korábbi minisztert, a norvég konzervatívok vezetőjét. Solberg ugyanis 2003-ban elrendelte a férfi kiutasítását az Norvégiából, arra hivatkozva, hogy fenyegetést jelent az ország számára. (Az iszlamista vezetőt mégsem utasították ki akkor, mert Irakban halálra ítélhették volna.)

Fenyegetőzései miatt néhány nappal a márciusi ítélethirdetés után ismét őrizetbe vették. A molla - akinek igazi neve Nadzsmeddin Faradzs Ahmad - mostani újabb büntetésénél figyelembe vették azt is, hogy a korábbi ügyének tárgyalása során nyomást gyakorolt a tanúkra. Krekar molla neve szerepel az ENSZ és az Egyesült Államok terroristalistáján. Az általa is alapított Anszar al-Iszlám csoport, amelyet állítása szerint 2002 óta már nem vezet, 2003 szeptembere után számos merényletet követett el Irakban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!