Budapest egyik leghíresebb termálfürdője, a Gellért Gyógyfürdő a Miniszterek gatyában című fotókiállítást ajánlja megtekintésre. Ennek különlegessége, hogy a képek 80 év után kerülnek vissza oda, ahol az 1930-as években Pusztai Sándor úszómester készítette őket. Így maradt meg nekünk neglizsében Karinthy Frigyes és Heltai Jenő, Klebelsberg Kunó és ifj. Horthy Miklós, Keresztes-Fischer Ferenc és Apponyi, Tolnay Klári és Alpár Gitta, hogy csak néhányat említsünk a több száz híresség közül. A képekből nem mindennapi történet áll össze, hiszen speciális metszetét adja a Gellért és a Széchenyi fürdőben a két világháború között megforduló arisztokratáknak, politikusoknak, művészeknek.
Tolnay Klári színésznő is szeretett napfürdőzni
A különleges napra a Budapest Gyógyfürdői Zrt. többi fürdője is érdekes programokkal készül. A jövőre 100. évfordulóját ünneplő Széchenyi fürdő például emeleti fitnesztermében a MindQuest nevű, lebilincselő, élő stratégiai csapatjátékban tehetik próbára magukat az érdeklődők. Mindezt díjtalanul. A fürdő ingyenes idegenvezetéssel és egyszeri termálvíz-kóstolással is várja előre regisztrált látogatóit.
A török hódoltságból megmaradt Rudas fürdő a szauna szerelmeseinek kívánságait teljesíti ingyenes felöntések formájában, szaunamester vezetésével. Emellett 20 százalékos kedvezményt biztosít a masszőr- és testradír-szolgáltatások áraiból.
Végül, de nem utolsó sorban a Dandár fürdő 50 százalékos belépési kedvezménnyel várja a vendégeit.
Keresztes-Fischer Ferenc több kormányban is belügyminiszter volt
A fürdőkről további információk itt találhatók.