Piacnyitás előtt tette közzé előző negyedéves gyorsjelentését a világ legnagyobb vetőmaggyártó vállalata, a Monsanto. A társaság éves alapon 20,5 százalékkal tudta megnövelni az árbevételt, míg az egy részvényre jutó profitot közel 170 százalékkal. Az éves növekedés mellett ráadásul az elemzőket is sikerült meglepnie a cégnek mindkét soron.
A menedzsment szerint főként az erős latin-amerikai és az észak-amerikai kereslet állt az árbevétel növekedésének hátterében. A dél-amerikai terjeszkedés a vezérigazgató szerint kezd kifizetődővé válni, ami hosszabb távon is pozitív lehet vállalat számára.
A Monsanto optimistábban látja a jövőt, mint korábban. 4,3-4,4 dollárra emelte a cég az éves EPS várakozását a korábbi 4,18-4,32 dolláros szintről. Ugyanakkor a megemelt érték is szerényebb a 4,43 dolláros Reuters konszenzustól.
A részvény 4 százalék körüli pluszban indította a mai kereskedést.
Monsanto (NYSE)