Már nincsen elzárt település a Dunántúlon
2013. január 19. 08:30
Szombat reggelre az ország középső és nyugati részén teljesen elállt a havazás, viszont az Időkép adatai szerint a Tiszántúlon mindenhol esik a hó. Ezeken a területeken estig 2-14 centiméter friss hó várható. A legtöbb hó Békés megyében, Csongrád keleti részén és Hajdú-Bihar keleti részén valószínű.
Szombat hajnalra mindenhol mérséklődött a szél, de a Dunántúlon és az északkeleti megyékben továbbra is lehet még gyenge hófúvás, amely kisebb hótorlaszokat emelhet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat hajnalban tovább mérsékelte a hófúvás miatt kiadott riasztását. Már azokon a területeken is citromsárga, vagyis elsőfokú a riasztás, amelyeken pénteken szinte egész nap a legmagasabb fokú, piros riasztás volt érvényben.
A hófúvás miatt kiadott citromsárga riasztás továbbra is érvényes Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér és Tolna megye teljes területén, valamint Vas, Zala, Somogy és Baranya több kistérségében, továbbá az ország keleti felében: Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye jelentős részén.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez szombat hajnalban eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a hajnali, reggeli órákban a Dunántúlon még gyakrabban előfordulnak erős széllökések, amelyek főként a Bakony, a Balaton térségében és Győr-Moson-Sopron nyugati részén okozhatnak hóátfúvásokat. Napközben viszont általában legfeljebb élénk, kevés helyen kissé erős lesz a szél, így a hófúvásos területek mérete tovább szűkül, és komolyabb, tartós hóátfúvások sem valószínűek. Északkeleten - Borsod-Abaúj-Zemplén nyugati részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében - szintén a hajnali, reggeli órákban várhatók erős széllökések, akár az óránkénti 50 kilométeres erősséget elérő széllökésekkel.
Továbbra sem lehet megközelíteni huszonkilenc települést az időjárási viszonyok miatt a Dunántúlon - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat reggel az MTI-t. A járhatatlan utak száma 72.
A közlemény szerint elárt település a Győr-Moson-Sopron megyei Albert Kázmér-puszta, Csér, Harka, Iván, Sobor, Und és Zsebeháza. Vas megyében nem lehet megközelíteni Acsádot, Bőt, Chernelházadamonyát, Górt, Iklanberényt, Kelédet, Kőszegpatyot, Lócsot, Mesterházát, Meszlent, Nagygeresdet, Nemescsót, Nemesládonyt, Pusztacsót, Répceszentgyörgyöt, Tormásligetet, Vassurányt és Vasszilvágyot. Veszprém megyében Balatonhenye, Mindszentkálla, Monoszló és Szentbékkálla megközelíthetetlen.
Fejér megyében csak a 6209-es út Sárosd és Sárkeresztúr közötti szakaszát kellett lezárni a hóátfúvás miatt, Győr-Moson-Sopron megyében viszont 39 mellékutat érint a lezárás. A 86-os főúton Szil és Páli között elszállították az elakadt kamionokat, így hajnali fél 5-kor megindult a forgalom. Komárom-Esztergom megyében a Tata és Kömlőd közötti 8137-es utat zárták le; Vas megyében pedig 11 útszakaszra vonatkozik a lezárás, köztük a 86-os főút Szombathely és Hegyfalu, valamint a 88-as főút Sárvár térségére eső szakaszára.
Veszprém megyében hat mellékúton van érvényben zárás, továbbá szombat reggelig nem lehet közlekedni a 710-es főúton a balatonfőkajári összekötő úttól a 72-es főút csomópontjáig. A 71-es főutat már megnyitották Örvényesnél. Somogy megyében két mellékúton nem lehet közlekedni, a 6805-ös út már felszabadult. Zala megyében egy tucatnyi utat érint a lezárás, köztük a 75-ös főút 7362-es út csomópontja és a 74-es főúti csomópont közötti szakaszát.
A Magyar Közút Nonprofit Kft. azt is közölte: a 75-ös főútra a 74-es főút csomópontjában nem lehet rákanyarodni Keszthely felé. A 84-es főúton Sopronnál, a 861-es úton Kópházánál, a 150-es számú főúton Rajkánál, a 14-es számú főúton Vámosszabadinál és a 82-es főúton Veszprémvarsánynál közlekedő járműveknek rendelkezniük kell hólánccal, de egyelőre nem kell felszerelniük.
Somogy megyében a barcsi és berzencei határátkelőknél a horvát hatóságok nem engedik át a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveket Horvátországba. A személygépkocsik átlépését nem korlátozzák, de a hólánc használata kötelező. A 7,5 tonna megengedett össztömeg feletti tehergépjárműveket a Zala megyei Rédics határállomáson sem engedik be az országba. Letenyénél már beengedik a teherforgalmat és Tornyiszentmiklósnál is megnyitották éjjel a határt a 7,5 tonnánál nehezebb járműveknek.
Szombat reggel minden, menetrend szerint közlekedő vonat elindult, jelentősebb fennakadások, késések nincsenek a vasútvonalakon - közölte a Mávinform az MTI-vel, hozzátéve: éjszaka több mint ezren dolgoztak a váltók és a peronok takarításán. Jelenleg a havazás által a leginkább érintett térségekben - Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében - sincsenek jelentősebb késések és fennakadások.
A társaság hozzátette: a hótorlaszok felszámolására speciális hóolvasztó gépek, a peronok és az utasforgalmi területek csúszásmentesítésére több tízezer kilogramm mentesítő anyag áll rendelkezésre. Ahol kell, ott a váltókat napközben is folyamatosan tisztítják a MÁV készenléti szolgálatban lévő munkatársai, és a váltófűtő berendezéseket is üzemeltetik.
Ennek ellenére a hóborította területeken és a hóátfúvások körzetében váltóállítási problémák, műszaki hibák előfordulhatnak, ennek következtében egyes személyszállító vonatok menetideje hosszabb lehet. Több állomáson nagyteljesítményű, hótolóval felszerelt mozdonyok állnak készenlétben. Továbbá ha szükséges, a motorvonatok elé nagyobb teljesítményű mozdonyokat állítanak, illetve a vonat előtt közlekedő mozdony takarítja el a szél által okozott hótorlaszokat.
A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy hosszabb távolságokra a vasutat válasszák, de előzetesen tájékozódjanak a közlekedési körülményekről.
Budapesten a főutak mindenhol járhatók, a BKV járatai szombat reggel rendben elindultak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az MTI-vel. A társaság munkatársai éjszaka a legmagasabb készültségi fokozatban dolgoztak a főútvonalak és a mellékutak megtisztításán. A közterület-fenntartó mérései szerint Budán 10 centiméter hó esett, Pesten ennél kevesebb.
A társaság az éjszakai műszakban továbbra is a legmagasabb készültségi fokozatban, minden járművével folyamatosan végezte a budapesti főutakon a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést. Ezek megtisztítása után megkezdték a mellékutak takarítását. A hajnali órákban a szóró munkagépek visszatértek a főútvonalakra, hogy a közösségi közlekedésben ne legyen fennakadás.
Első ütemben az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, a hidakon, a felüljárókon, az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszain, az autópályák bevezető szakaszain, a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, a lakosság ellátásában fontos logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakon dolgozik a társaság.
Javult a hóhelyzet szombat reggelre Vas megyében, megállt a havazás, mérséklődött a szél ereje, de 18 település még továbbra is megközelíthetetlen és 19 útszakasz járhatatlan a megyében, a 86-os számú főúton egyelőre csak a rendvédelmi szervek, a mentők és a menetrend szerinti autóbuszok közlekedhetnek - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Továbbra is mintegy 600 kamion várakozik a kijelölt helyeken a megye területén. A közútkezelő hajnalban ismét megkezdte gépeivel az utak tisztítását, a megyei védelmi bizottság operatív törzse pedig továbbra is irányítja, szervezi, összehangolja a védekezést. A katasztrófavédelem megerősített szolgálattal látja el feladatát, a szombathelyi és a körmendi hivatásos tűzoltóság szabadnapos állományát is berendelték dolgozni - közölte a szóvivő.
A tűzoltók az éjszaka hat, a hóban elakadt járművet mentettek ki, hat bajba jutott embert pedig átmenetileg a kemenesmagasi általános iskola melegedőjében helyeztek el. Jelenleg egy Bobára tartó kenyérszállító jármű műszaki mentésén dolgoznak a celldömölki önkormányzati tűzoltók egységei.
Öt megyében mintegy 430 jármű akadt el a hóban a péntek hajnalban kezdődött hófúvás, illetve havazás miatt. A szombatra virradó éjjel folyamatosan csökkent a riasztások száma, de a katasztrófavédelem egységei jelenleg is több helyen dolgoznak.
Az utak továbbra is latyakosak, csúszósak, több helyen a csapadék ráfagyott az útburkolatra, ezért továbbra is azt kérik, hogy mindenki fokozott óvatossággal közlekedjen. A katasztrófavédelem figyelmet továbbá arra, hogy a korábban elrendelt teherforgalmi korlátozások feloldása miatt várhatóan növekszik a forgalom, ezért a közlekedők lassú haladásra készüljenek fel.
Szombatra virradó éjjel elindulhatott a kamionforgalom Szlovénia felől Magyarországra Tornyiszentmiklósnál, ahol ötszáz-hatszáz kamion torlódott fel, Zalában azonban tizenkét út még járhatatlan.
A zalai határátkelők közül Letenyénél zavartalan a forgalom Horvátország felől, Tornyiszentmiklósnál hajnal óta újból jöhetnek a kamionok Szlovénia irányából, Rédicsen azonban még mindig nem léphetik át a határt. A magyar-szlovén határon éjjelre már ötszáz-hatszáz kamion torlódott fel, de a járműveket csak az M70-es autóút, az M7-es autópálya irányába engedhették át, mert a 86-os és a 75-ös főutak több szakaszon továbbra sem járhatók. Mintegy hatvan-hetven kamion torlódott össze Zalalövő térségében is, innen Vas megye irányába nem tudtak továbbjutni, de a környéken több parkolóhelyet is megtisztítottak számukra.
Zala megyében a hóátfúvás miatt tizenkét út van lezárva. Elzárt település azonban péntek este óta már nincs a megyében. Nem lehet közlekedni a 75-ös főút baki tető és Zalaszentmihály közötti szakaszán, Galambok és a 7-es főút közötti úton, továbbá Nagykanizsa és Szepetnek, Letenye és Tótszerdahely, Kisgörbő és Zalaszentgrót között. Nem használható a 7356-os jelű út Kehidakustánynál, Nagyrécse és Cserfő, Újudvar és Magyarszerdahely, Gelse és Zalaszentbalázs, Söjtör és Tófej, Óhid és Mihályfa összekötő útja, továbbá a 75111-ös jelű út Sármellék és a 75-ös főút csomópontja között.
Öten haltak meg az országban kihűlés miatt az elmúlt 24 órában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombat reggel a rendőrség honlapján.
Az összegzés szerint az elmúlt egy napban a rendőrök 38 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: egy halálos balesetben egy ember vesztette életét, 11 baleset súlyos, 26 pedig könnyű sérüléssel végződött.
Acsád, Mesterháza, Vassurány és Vát - kiszabadult a hó fogságából, Pápóc viszont újra megközelíthetetlenné vált, így jelenleg 14 település van elzárva a külvilágtól Vas megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szombat délelőtt.
Mivel Győr-Moson-Sopron megyében a 86-os főút jelenleg is le van zárva, bizonytalan a forgalom újraindítása a Vas megyei szakaszon is. A kamionforgalom szünetel, jelenleg is 600 kamion várakozik a megye területén.
A Vasi Volán Zrt. elindította a helyközi járatokat, de Csepreg, Peresznye, Répcevis, Meszlen, Bük, Vasszilvágy, Pecöl, Ikervár, Répcelak település irányába nem közlekednek autóbuszok. Celldömölkön éjfélkor feloldották a település zárását, de a kiemelt rendőri jelenlét továbbra is maradt. A kenyérszállítmányok mindenhová elindultak. Vas megyében folyamatosan csökken a lezárt utak száma is, a közútkezelő 63 géppel dolgozik az utak megtisztításán.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. arra kéri az ingatlantulajdonosokat, hogy a házak előtti járaszakaszokat tisztítsák meg a gyalogos balesetek elkerülése érdekében.
A közterületfenntartók is takarítanak, közleményük szerint a legmagasabb készültségi fokban, teljes téli célgép-flottájukkal. Az igazgatójuk utasítására megtiszították a Normafánál, a buszvégállomásnál található parkolókat, így azok akik a hétvégén szánkózni, snowboardozni, vagy síelni mennek fel, az autóikat ott hagyhatják.
A Kékestetőn 48 centiméternyi, de még egy alacsonyabban fekvő településen, a Veszprém megyei Kupon is 46 centiméteres a hóréteg, továbbá számos más településen több mint 30 centiméternyi havat mértek szombat reggel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb mérései szerint a 300 méter feletti települések közül a Bükkben Bánkúton 39, a Bakonyban Bakonybél-Somhegypusztán 37, míg a Vas megyei Szalafőn és a Veszprém megyei Zircen 36-36 centiméteres hóvastagságot mértek. A Veszprém megyei Tésen 30, Kab-hegyen 29, a Heves megyei Mátraszentimrén 28 centiméternyi hó van.
A 300 méter alatti települések közül Kupon mérték a legnagyobb hóvastagságot, de a Fejér megyei Balinka-Mecsérpusztán is 40 centiméternyi a hóréteg. A Komárom-Esztergom megyei Csatkán, a Győr-Moson-Sopron megyei Feketeerdőn, továbbá Veszprém megyében Dabronyban és Pápán is 35 centiméteres hó van.
Ennél kevesebb, de még 30 centiméternél több havat mértek a Somogy megyei Bálványoson, a Veszprém megyei Győr-Péren, Vas megyében Gasztonyban, Kercaszomoron, Pinkamindszenten, Rábagyarmaton, valamint Győr-Moson-Sopron megyében Sopron-Kurucdombon. Vas megyében Szombathelyen és a Somogy megyei Zicsen 30 centiméteres a hó vastagsága. Ezek mellett további településeken mértek 10-20 centimétert meghaladó hóréteget.
Továbbra is késnek egyes buszjáratok, de már egyre kevesebbet a Kisalföld Volán hálózatában - derül ki a társaság honlapján szombaton közzétett adatokból. Minden körzetben vannak azonban olyan, jellemzően kisebb települések, ahová nem lehet busszal bejutni.
Sopronban pontosan, Győrben pár perces csúszással járnak a helyi buszok, a helyközi forgalomban a megyeszékhely térségében a legnagyobbak - 20-40 percesek - a késések. Sopron, Kapuvár és Csorna körzetében 10-15, míg Mosonmagyaróváron csak 5 perces csúszásokkal kell számolni - írták.
A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Fejes-völgyi részén vadregényessé váltak a hóval borított, sziklákkal és fákkal szegélyezett sétautak; a Veszprém környékén az elmúlt napokban leesett félméteres hó azonban nem okozott gondot a vadaspark területén a közlekedésben és az állatok ellátásában - mondta szombaton az MTI érdeklődésére Török László igazgató. "Azt szoktuk mondani, hogy amíg a zsiráf feje kilátszik a hóból, nincs gond" - jegyezte meg az igazgató.
A szibériai tigrisek és a hópárducok most vannak igazán elemükben: nagyon élvezik a hideget és a havat, ahogy a Himalája mellől származó kispandák is élvezettel játszanak a hóban - tette hozzá. Ugyanakkor az afrikai állatok, mint a szélesszájú orrszarvú család (Pabló, Rebeca és a kis Naruna) sem vetik meg a havas szórakozást: amint enyhülnek a fagyok, nekivágnak a hó borította szavannakifutónak - mesélte Török László.
Az érzékenyebb állatok meleg, fedett helyen vészelik át a hideg időket, ahogy a látogatókat is 20 perceként fogadja egy meleg hely az állatkertben: a Kölyökdzsungel játszóház vagy a Böbe majom tanodája.
Egyirányúvá tették a 86-os főutat Vas felől Győr-Moson-Sopron megye irányába, hogy elmehessen a hóhelyzet miatt feltorlódott ötszáz-hatszáz kamion - jelentette be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője szombati, győri sajtótájékoztatóján. Bakondi György hozzátette: a szembeforgalmat az M7-es irányába terelik, hogy a járművek mihamarabb elérjék a szlovén, illetve a horvát határt.
Meleg étellel és forró itallal segíti a hóban rekedt sofőröket és utasokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a nyugat-magyarországi régió útjain. A segélyszervezet közleménye szerint a hóakadályok között rekedt gépkocsik vezetőit, veszteglésre kényszerült kamionsofőröket, elakadt buszok utasait járják sorra, de arra is akadt példa, hogy a napok óta helyben álló kamionosokat máltai intézményekbe vitték, ahol forró fürdő, meleg étel és pihenő várta őket.
A máltai szeretetszolgálat ügyeleti rendszert is szervezett a havazás és a hófúvások miatt járhatatlanná vált országutakon rekedt emberek megsegítésére. Az elakadt járművekről a katasztrófavédelem munkatársai tájékoztatják a segélyszervezet ügyeleteseit, és sok esetben a helyszínre jutásukat is segítik terepjárókkal vagy felvezető gépkocsikkal.
A fertődi máltai intézménybe három napja elakadt kamionsofőröket szállítottak be, hogy forró fürdőhöz és pihenéshez jussanak, előzőleg három busz utasainak vittek forró teát és szendvicseket. A máltaiak Fertődön, Kapuváron, Győrött és Mosonmagyaróváron állnak készenlétben forró teával, meleg étellel és melegedésre alkalmas helyiségekkel az utakon maradt autósok megsegítésére.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a téli időjárás miatt hómunkásokat vesz fel szombat délutáni 14.00 - 22.00 óráig tartó munkavégzésre.
Jelentkezni a kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet, melyek címei megtalálhatók a honlapjukon, de a 06 40 353 353-as kék számon is lehet érdeklődni.
A nyolc órai munkavégzésért nettó 3.550.-Ft-ot fizetnek.
Már 14 pályán lehet síelni az eplényi síarénában, ahol átlagosan 60-80 centiméteres a hó - közölte a sícentrum marketingvezetője. A havazás és a szél péntek délután megszűnt a bakonyi településen, az utak jól járhatóak, a hóakadályokat a közútkezelők eltüntették. A sípályához vezető utakat és azok parkolóit megtisztították a nagy mennyiségű hótól, így a Nordica Síaréna zökkenőmentesen megközelíthető.
A sípályákat övező erdők természetes hótakarója 50-80 centiméteres, a pályán kívüli síelést, snowboardozást kedvelőknek kiváló terep. Hétfőn a Nordica Síaréna megnyitja a négy, különböző hosszúságú szánkópályáját is.
Rég láttak akkor havazást a mátraszentistváni síparkban, mint az éjjel - írta a sípálya szóvivője, aki szerint az éjjel pár óra leforgása alatt 20 cm friss hó hullott. A hóréteg vastagsága így a pályák nagy részén bőven egy méter fölött van, sok szakaszon meghaladja a másfél métert is. Az utakat folyamatosan takarítják a Mátrában, téli gumival gond nélkül járhatók.
A síparkban - az idén először - az összes sípálya (10) és felvonó működik (6). A sípályák a mai napon este 10 óráig lesznek nyitva.
Jelenleg 11 megyében van hótakaró, a legvastagabb Zala megyében, mintegy 35 centiméteres. Jelenleg 29 település "megközelítése kritikus", 72 útszakaszon csak hókotrókkal, nagy terepjárókkal lehet közlekedni, így minden településen biztosított a lakosság ellátása, az áram- és a gázszolgáltatás mindenütt működik - közölte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője szombati, győri sajtótájékoztatóján.
Bakondi György jelezte: a barcsi és a berzencei átkelőnél a horvát hatóságok korlátozzák a kamionok belépését, Letenyénél jönnek, Rédicsnél nem jönnek a kamionok Magyarországra. Zalában mintegy kétszáz kamion vesztegel a hóhelyzet miatt; ezek közül hajnaltól száz jármű Rábafüzes, ugyanennyi az M7-esen Budapest irányába távozott. Tornyiszentmiklóson ismét megindulhatott a kamionforgalom.
Bakondi György azt mondta, az időjárás függvénye, hogy mikorra normalizálódik a helyzet; amíg nem csökken 30 kilométer alá a szél sebessége, addig az hordani tudja a porhavat.
Újra teljes vonalán jár a 60-as jelzésű villamos, azaz a Fogaskerekű - közölte a BKK. A hó miatt korábban buszok szállították az utasokat ezen a vonalon.
Már csak két település van elzárva a hó miatt Veszprém megyében: Monoszló és Kékkút - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szombat délben. Köveskál kiszabadult a hó fogságából, Balatonhelye egy sávon megközelíthető. Szentébkálla és Mindszentkálla jelenleg egy nyomsávon személygépkocsik számára is elérhető, de a hóeltakarítási munkálatok idejére időszakosan lezárják az ezekhez vezető útszakaszokat.
A szóvivő közlése szerint a havazás és a szél intenzitása jelentősen csökkent a megyében, az utak folyamatosan járhatóvá válnak. A hó által elzárt települések megközelítésén, illetve a lezárt útszakaszok feloldásán folyamatosan dolgoznak.
A katasztrófavédők arra figyelmeztetik az ország havas részein élőket, hogy kötelességük letakarítani a jégcsapokat a járdák fölé kinyúló ereszekről, és megakadályozni azt, hogy a hólé vagy a hó a tetőről a járókelők fejére zúdulhasson.
Hat település van elzárva a külvilágtól jelenleg a hó miatt Győr-Moson-Sopron megyében - közölte a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója szombaton.
Acsalag, Albertkázmérpuszta, Csáforjánosfa, Csér, Répceszemere és Zsebeháza nem érhető el közúton a legfrissebb adatok szerint, ám a helyzet folyamatosan változik, mert a szél gyengülése ellenére hófúvások vannak. Az igazgató hozzátette, hogy 12 órás váltásban valamennyi gépük és munkatársuk a megye útjainak szabaddá tételén dolgozik, éjféltől pedig más megyékből átcsoportosított hómarók is munkába álltak, főként Mosonmagyaróvár, Csorna és Fertőszentmiklós körzetében. A 30-70 centiméteres hórétegből a szél néhol másfél-két méteres torlaszokat emelt.
Tájékoztatása szerint a főutak mindenhol járhatóak, a rábaközi mellékutakon egy nyomon, nehezen lehet közlekedni, ezeket a szakaszokat a hétvégén folyamatosan szélesítik, hogy hétfőtől munkába lehessen járni. Mindenkit arra kérnek, hogy a Dunántúlon ne induljon útnak, "mert nem biztonságos a megérkezés"; akinek halaszthatatlan dolga van, az pedig mindenképpen készüljön fel a téli útviszonyokra, és készítse fel a járművét is.
Országszerte 26 település volt még megközelíthetetlen szombat délben a hó miatt - jelentette a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság 450 munkagéppel dolgozik az utakon.
A közlemény szerint Győr-Moson-Sopron megyében Albert Kázmér-puszta, Csér, Répceszemere, Acsalag, Zsebeháza, Csáfordjánosfa megközelíthetetlen. Harka, Iván, Sobor és Und település azonban szombat reggel kiszabadult a hó fogságából.
Vas megyében Acsád, Bő, Chernelházadamonya, Gór, Iklanberény, Keléd, Kőszegpaty, Lócs, Mesterháza, Meszlen, Nagygeresd, Nemescsó, Nemesládony, Pusztacsó, Répceszentgyörgy, Tormásliget, Vassurány és Vasszilvágy van elvágva a hó miatt a külvilágtól.
Veszprém megyében Mindszentkállára és Szentbékkállára nem lehet eljutni, Balatonhenye és Monoszló azonban már ismét megközelíthető.
Hóátfúvás miatt szombat délben összesen 70 út volt lezárva a forgalom elől Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Somogy és Zala megyében.
Több, eddig lezárt útvonalat is felszabadítottak Vas megyében, de a hó miatt tizenhárom útszakaszon továbbra sem lehet közlekedni - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szombaton.
Felszabadították a Rábahídvég és Kisunyom, a Kám és Egervölgy, a Bük és Sajtoskál, valamint a Bük és Tompaládony közötti útszakaszt. Rendőri felvezetéssel csaknem száz kamiont indítottak útnak Hegyfalu és Répcelak, valamint Kőszeg térségéből Szombathelyig. A járművek a 86-os, a 76-os és a 74-es úton, Zalaegerszegen át folytatják az útjukat Horvátország felé. A megyében jelenleg mintegy 500 kamion várakozik, a sofőröknek Szombathelyen és Kőszegen a helyi polgárőrség nyújt segítséget.
Szombaton a tűzoltóegységek 7 elakadt gépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából, az elmúlt három napban pedig összesen 237 járművet, jelenleg a katasztrófavédelem több mint kétszáz szakembere mintegy félszáz technikai eszközzel dolgozik a helyszíneken.
Sárváron a helyi védelmi bizottság döntése alapján feloldották a városból kivezető közutak lezárását, így megindulhatott a közlekedés. A lezárást a hóhelyzet miatt pénteken rendelte el a rendőrség. A városban annyi hó esett, hogy az egyik iparépület teteje megrogyott, és ki kellett üríteni. Erről itt olvashat bővebben.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint Vas megyében 10 település volt megközelíthetetlen szombaton kora délután. Chernelházadamonya, Gór, Kőszegpaty, Meszlen, Nagygeresd, Nemesládony, Pusztacsó, Répceszentgyörgy, Tormásliget és Pápóc jelenleg el van zárva a külvilágtól. Acsád, Bő, Iklanberény, Keléd, , Lócs, Mesterháza, Nemescsó, Vassurány és Vasszilvágy azonban ismét megközelíthető.
Az elzárt településeken a katasztrófavédelem folyamatosan biztosítja kenyérellátást. A betegszállítók bevonásával megszervezték a dialízises betegek kezelőhelyre történő eljuttatását.
Szombaton is jelentős közlekedési fennakadásokat okozott Nagy-Britanniában a havas, fagyos téli időjárás. A hetek óta tartó szokatlanul enyhe időnek a hétvégén 15-18 fokos lehűléssel járó, hóviharokkal kísért fagyhullám vetett végett. Szombatra virradóra az ország egyes vidékein mínusz 10 fok alatti fagyokat mértek, Angliát és Walest vastag hótakaró borította be; helyenként 30 centiméteres hó hullott. A sűrű havazás miatt a brit meteorológiai szolgálat a nyugati országrészre a legmagasabb, vörös időjárási riasztást adta ki, amire évek óta nem volt példa. A havazás és az erős fagy okozta jegesedés London közlekedését sem kímélte.
A 400 kilométeres, 12 fővonalból álló londoni metróhálózaton - amelynek csak 40 százaléka halad a földfelszín alatt - számos városrészben akadozott a forgalom, és a jelentős pénteki fennakadások után szombaton is csak részlegesen működött a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőtere, a London nyugati határán lévő Heathrow. A Londont Brüsszellel és Párizzsal összekötő, óránként 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar szuperexpresszek szombaton félórás késésekkel indultak, és a behavazott pályák miatt számos bajnoki labdarúgó mérkőzést törölni kellett.
Országszerte 18 település volt még megközelíthetetlen és csaknem 70 út volt lezárva a forgalom elől szombaton kora délután a hó miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 450 munkagéppel dolgozik az utakon.
A társaság közleménye szerint Győr-Moson-Sopron megyében Albert Kázmér-puszta, Csér, Répceszemere, Acsalag, Zsebeháza, Csáfordjánosfa megközelíthetetlen. Harka, Iván, Sobor és Und település azonban szombat reggel kiszabadult a hó fogságából.
Vas megyében Chernelházadamonya, Gór, Kőszegpaty, Meszlen, Nagygeresd, Nemesládony, Pusztacsó, Répceszentgyörgy, Tormásliget és Pápóc van elvágva a hó miatt a külvilágtól. Az elzárt településeken a katasztrófavédelem folyamatosan biztosítja kenyérellátást. A betegszállítók bevonásával megszervezték a dialízises betegek kezelőhelyre történő eljuttatását.
Veszprém megyében Mindszentkállára és Szentbékkállára nem lehet eljutni, Balatonhenye és Monoszló már megközelíthető. A megyében jelentősen lelassult a vonat- és az autóbusz-közlekedés, hosszabb menetidőre és késésekre kell számítani - közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Bakos György hozzátette: szombaton eddig tizennyolc helyszínre vonultak ki, többnyire járművek elakadása miatt, de volt, ahol a hótömeg alatt megrogyott egy ház tetőszerkezete, kidőlt egy fa, vagy a tetőről lehulló hótömeg és a jégcsapok járókelőket veszélyeztettek.
Fejér megyében ismét járható a Sárosd és Sárkeresztúr közötti 6209-es út, a közútkezelő megtisztította a korábban hóátfúvás miatt lezárt szakaszt - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t. Szabó-Bisztricz Anett közölte: lezárt út, elzárt település nincs a megyében.
Hóátfúvás miatt szombaton kora délután csaknem 70 út volt lezárva a forgalom elől Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Somogy és Zala megyében.
A havazás és a hideg idő miatt a fővárosban a közlekedésben nem várható fennakadás szombaton. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője ugyanakkor arra figyelmeztette az autósokat, hogy síkosak az utak, ezért kizárólag a téli útviszonyokra felkészített gépjárművekkel induljanak útnak.
Kisdi Máté azt mondta: péntek estétől tíz elakadt jármű kiszabadításában kellett segíteniük. A budai oldalon a II. és a XII. kerületben okozott a forgalomban fennakadást egy-egy autó, míg Buda környékén nyolc teherautó vált mozgásképtelenné, de személyi sérülés egyik esetben sem történt.
A fővárosban vasárnap délelőtt ónos esőre kell számítani. A szóvivő arra kért mindenkit, hogy ha segítségre szorulókat lát, hívja a karitatív szervezetek valamelyikét.
Hómaró dolgozik Zala megyében egy lezárt úton
A vis maior alapból hívhatják majd le indokolt kiadásaikat azok az önkormányzatok, amelyeknek pluszköltségei adódtak a rendkívüli hóhelyzet miatti védekezés során - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője szombaton Zalaegerszegen.
Bakondi György az elmúlt napok mostoha időjárási körülményei által leginkább sújtott nyugat-dunántúli településeket látogatja végig. A zalai megyeszékhelyen arról beszélt, hogy az állami szervezetek - például a katasztrófavédelem, a rendőrség vagy a közútkezelő - rendkívülitúlóra- vagy üzemanyagköltségeit a saját költségvetésükből fedezik.
Szombat reggelre az ország középső és nyugati részén teljesen elállt a havazást, ennek ellenére 29 települést egyáltalán nem lehetett megközelíteni. A közútkezelő munaktársai folyamatosan dolgoztak, délután hat órára az utolsó négy elzárt települést is felszabadították. Budapesten a főutak mindenhol járhatóak voltak, a BKV járatai rendben eltudtak indulni reggel. Öt megyében mintegy 430 jármű akadt el a hóban, Vas megyében egy kenyérszállítót kellett kiszabadítani.