Beyoncé valóban tátogott

Beyoncé
Vágólapra másolva!
Az énekesnő a Super Bowl sajtótájékoztatóján előbb a capella elénekelte az amerikai himnuszt, majd elmondta, miért tátogott Obama beiktatásán.
Vágólapra másolva!

Kisebb belpolitikai botrányt okozott Amerikában, amikor egy nappal Barack Obama újbóli beiktatása után olyan hírek jelentek meg a sajtóban, hogy Beyoncé az eseményen felvételről énekelte a himnuszt. Az énekesnő azóta nem szólalt meg az ügyben, egészen mostanáig: csütörtökön sajtótájékoztatón állt a nyilvánosság elé, ugyanis a vasárnapi Super Bowl félidejében ő fog majd énekelni. Beyoncé azonban pontosan tudta, mire lesznek kíváncsiak az újságírók, úgyhogy kezdésként kíséret nélkül, hibátlanul elénekelte a Star-Spangled Bannert, majd elmondta, miért tátogott a beiktatáskor: "Perfekcionista vagyok, és addig gyakorlok, amíg bele nem döglök. Most viszont nem volt időm együtt próbálni a zenekarral, és ezen kívül az időjárás, a késés, és az, hogy nem volt rendes beállás, mind azt eredményezték, hogy nem akartam vállalni ezt a kockázatot" - mondta az énekesnő.

"A Super Bowlon viszont abszolút élőben fogok énekelni, rendesen próbáltunk is, úgyhogy énekelek, mert erre születtem" - folytatta Beyoncé, aki azonban arra a kérdésre nem válaszolt, hogy valóban összeáll-e az eseményre a Destiny's Child. Mint ismeretes, a Super Bowlt február 3-án, vasárnap rendezik New Orleansben

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!